A WHO ismét bevezetné a maszkviselést és gyorsítana a vakcinák beadásán
Az európai országoknak fel kell gyorsítaniuk a vakcinák beadását és vissza kell állítaniuk a maszkok viselését, hogy leküzdjék a COVID-19 megbetegedések újabb megugrását, és elkerüljék a szigorúbb intézkedéseket az év későbbi szakaszában - mondta kedden az Egészségügyi Világszervezet egyik magas rangú tisztviselője.
Wikonkál: a járvány nyáron sem nyugszik, sok az új fertőzött
A budapesti Honvédkórház főigazgatója szerint a régióban jelentősen emelkedik a koronavírus-fertőzöttek aránya, de intenzív osztályon, illetve lélegeztetőgépen egyelőre csak "elvétve" vannak páciensek.
Újabb egészségügyi szakmai irányelvet adott ki a Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkársága
Az új irányelv a májátültetés indikációs köréről, a várólistára kerüléshez szükséges kivizsgálásról, a májátültetés műtéti, és gyógyszeres kezelési gyakorlatáról, valamint a májtranszplantált betegek gondozásáról, és rehabilitációjáról rendelkezik.
A romló járványhelyzet miatt Szlovákiában sorra lezárják a kórházakat
A szlovák egészségügyi minisztérium fontolóra veszi azt a lehetőséget, hogy az önként jelentkező idős emberek kérhetnék a koronavírus elleni vakcina negyedik adagját. Augusztusban pedig újabb, Covid-19 elleni gyógyszerszállítmány érkezik az országba.
6 millió 413 ezer a beoltott, 10 255 az új fertőzött és elhunyt 40 beteg
Az elmúlt heti összesített adatok alapján a beoltottak száma 6 412 843 fő, közülük 6 199 845 fő a második, 3 887 027 fő a harmadik, 311 547 fő már a negyedik oltását is felvette. Az elmúlt héten összesen 10 255 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 951 079 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt héten elhunyt 40 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 736 főre emelkedett.
48 órán belül 99 százalékkal csökkenti a koronavírus számát egy új orrspray
Az indiai kísérletek azt mutatják, hogy a betegek orrából néhány nap leforgása alatt kipucolja a koronavírust egy új orrspray.
Tesztelték a szájvizeket – kiderült, miért fontos a rendeltetésszerű használat
Nagy koncentrációban és hosszú ideig vizsgálták a szájöblítők egészséges hámsejtekre gyakorolt hatását a Semmelweis Egyetem kutatói. A szakemberek több alapvegyületet és nyolc kereskedelmi forgalomban is kapható szájvizet teszteltek laboratóriumi körülmények között – 48 órán át tenyésztve bennük az ép hámsejteket.
Három új egészségügyi szakmai irányelvet adtak ki
Új egészségügyi szakmai irányelveket adott ki a Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkársága. Az új irányelvek a gyermekek tápláltsági állapotának szűrésében, az axiális spondyloarthritisek diagnosztikájában, valamint a demencia kezelésében, illetve a gondozásban nyújtanak segítséget a szakembereknek.
Új eljárást honosítottak meg a magyarországi stroke-ellátásban
Mesterséges intelligenciával működő szoftver értékeli azonnal a stroke gyanújával felvettek koponya CT leleteit egy EU-s támogatással megvalósuló magyarországi programnak köszönhetően.
Hamarosan kezdődik a parlagfű virágzása, már érdemes elkezdeni szedni a gyógyszert
Hamarosan kezdődik a parlagfű virágzása, az arra érzékenyeknek azonban már most el kell kezdeni a gyógyszerszedést - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) levegőhigiénés szakértője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Nyálban és vizeletben is megtalálták a majomhimlő vírusát
Az elmúlt hat hónapban több mint 9000 majomhimlős esetet jelentettek világszerte.
Egyszerű szemvizsgálat jelezheti előre a szívroham kockázatát
A kutatók úgy gondolják, hogy a retinában lévő erek mintázata segíthetnek jelezni a szívproblémákat.
Az NNK idén legalább 150 esetben lépett közbe, mert a kórházakban nem tudták ellátni a betegeket
Egyre nehezebben tekinthető át, hogy szükség esetén hol találnak működő rendelést vagy kórházi ellátást a rászorulók.