Folytatódik a keresetek jelentős emelkedése - napi jelentés
a KSH tegnap reggeli adatai szerint szeptemberben is jelentősen meghaladták a nemzetgazdasági keresetek (a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél) az egy évvel korábbit.
Újabb egészségügyi törvényjavaslat
A betegek által igénybe vett ellátások lekérdezési lehetőségének bővítését, a vények megőrzésének idejét, a tartósan külföldön tartózkodók egészségbiztosításának megszüntetését, a mentőszolgálat feladatainak bővítését tartalmazza egyebek között az újabb egészségügyi törvényjavaslat, amelyet a kormány nyújtott be a parlamentnek.
Akár hetekkel korábban is észlelhetőek a hirtelen szívhalál tüntetei
Sok esetben akár hetekkel korábban előre jelezhetik egyes tünetek a betegek több mint felénél a hirtelen szívhalált – derült ki egy amerikai kutatásból, amelynek eredményeit az Amerikai Szívtársaság éves tudományos ülésén mutatták be kedden Dallasban. Az érintett középkorú férfiak több mint felénél akár már egy hónappal korábban is figyelmeztető jelek jelentkezhettek.
Fehérítővel kezelhető a gyulladásos bőrbetegség
A felhígított háztartási fehérítő segíthet néhány bőrbetegség kezelésében és az öregedés jeleinek lassításában is szerepet játszhat - derült ki egy állatkísérletekre épülő új tanulmányból.
Kilencvennégy egészségügyi szolgáltató kap konszolidációs támogatást
Kilencvennégy egészségügyi szolgáltató részesül konszolidációs támogatásban, amelyet kizárólag lejárt szállítói tartozások csökkentésére lehet felhasználni - derül ki a Magyar Közlöny keddi számából.
Alvásterápiával talán javítható a depresszió gyógyulásának esélye
Alvásterápiával talán megduplázhatók a depressziósok gyógyulási esélyei egy kanadai kutatás szerint, mely a kóros álmatlanság terápiájából indult ki.
Új gyógyszerpromóció az EU-ban
A gyógyszercégeknek 2016-tól nyilvánosságra kell hozniuk az orvosokkal és az egészségügyi intézményekkel kötött szerződéseik legfontosabb adatait, úgy, hogy beazonosítható legyen, hogy a támogatott mire és mekkora összeget kapott.
Nagyot nőtt a recept nélkül kapható gyógyszerek forgalma
Recept nélkül kapható gyógyszerekből és gyógyhatású készítményekből (OTC) 10 százalékkal nagyobb bevételt ért el a kiskereskedelem (patikák és patikán kívüli forgalom együtt) idén az első háromnegyed évben, mint a tavalyi hasonló időszakban - írja a Világgazdaság.
A három évig orális fogamzásgátlót szedő nőknek dupla kockázata van glaukómára
Az Amerikai Oftalmológiai Akadémia éves találkozóján előadás hangzott el arról, hogy az orális fogamzásgátlók kétszerte hajlamosabbá teszik a nőket a glaukómára, egy súlyos szembetegségre, ami a vakság vezető oka.
Mérsékelten erősödött a forint - napi jelentés
A kedvező nemzetközi befektetői hangulat, valamint a sikeres dollárkötvény kibocsátás mellett is csak mérsékelten erősödött tovább a forint.
Sikeresen lezajlott a 2 Mrd értékű magyar dollárkötvény kibocsátás - napi jelentés
Az Államadósság Kezelő Központ négy nagy pénzintézetet bízott meg a magyar dollárkötvény kibocsátás lebonyolításával, ami tegnap sikeresen meg is történt.
A kórházi fertőzések tekintetében az európai átlag szintjén vagyunk
Az antibiotikumra nem reagáló (rezisztens) kórokozók kórházi előfordulása tekintetében Magyarországon is hasonló a helyzet, mint az európai unió tagállamainak átlagában - mondta Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvosa hétfőn, Budapesten.
Egy daganaton belül sokféle rákos sejt lehet
Egy daganaton belül sokféle rákos sejt lehet, és mindegyik más kezelést igényel - derült ki brit kutatók tanulmányából.