Influenza - Több európai országban van kisebb járvány, Magyarországon még nincs vírus
Mostanáig 14 európai ország számolt be szórványosan előforduló járványokról, de az Országos Epidemiológiai Központ legutóbbi jelentése szerint Magyarországon még senkinél sem mutattak ki az influenzavírust.
Újra kiírják a mentők mentésirányításának fejlesztését célzó pályázatot
Első körben eredménytelenül zárult az Országos Mentőszolgálat mentésirányítás fejlesztésére kiírt pályázata, de várhatóan napokon belül megjelenik az új közbeszerzési kiírás.
300 milliárd forintot kapott az egészségügy
Az Új Széchenyi Terv keretében eddig több mint 300 milliárd forint uniós és hazai támogatás jutott Magyarországon az egészségügyi intézményeknek - közölte Csepreghy Nándor fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) rajzpályázatának eredményhirdetésén.
Altatás nélkül műtötték: azt remélik, járni fog
Mély agyi stimulációs műtétet hajtottak végre egy Parkinson-kórban szenvedő, járásképtelen nőn az Országos Idegtudományi Intézetben. A beavatkozás előtt nem tudott lábra állni, és már a gyógyszerek sem segítettek rajta. Orvosa a műtét során elmondta: a cél, hogy a műtét alatti stimulációval kiderüljön, hogy milyen hatást lehet majd elérni a végleges elektródákkal.
Egészségügyi államtitkárság: az onkológiai ellátás fejlesztése és további hatékony terápiák finanszírozása várható
A közigazgatási egyeztetésre küldött, az onkológia területét is érintő egészségügyi rendelettervezet célja az ellátás minőségi fejlesztése. A tervezet értelmében új terápiás lehetőségek jelenhetnek meg a fej-nyak daganatok, valamint a gyomorrák kezelésében, továbbá a tételes finanszírozás keretében a tüdődaganatok kezelésére is elérhetővé válhat egy új készítmény - közölte az egészségügyi államtitkárság az MTI-vel.
Új gyakorlórendelőt adtak át az SZTE Fogorvostudományi Karán
Új gyakorlórendelőt adtak át a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Fogorvostudományi Karán. A kilencszékes rendelőt mintegy 70 millió forintból alakították ki, a költségek felét európai uniós támogatás fedezte.
A carbidopa/levodopa kombinált tabletta alkalmazásának limitációi Parkinson-kórban
Carbidopa/levodopa dose elevation and safety concerns in Parkinson's patients: a cross-sectional and cohort design.
A kávé csökkenti a szájrák kockázatát
Azok, akik naponta négy vagy annál több csésze koffeines kávét isznak, jelentős mértékben csökkentik bizonyos daganatos megbetegedések kockázatát - jelentette az Amerikai Rákkutató Társaság legújabb tanulmányában, amelyről a Health Day számol be.
Az otthoni dialízis klinikai aspektusai
Clinician beliefs and attitudes about home haemodialysis: a multinational interview study.
Féregalapú terápiával kezelhető az autoimmun betegség?
A tudósok több mint húsz éve vizsgálják a higiénia-hipotézist, vagyis azt, hogy a modern orvostudomány kezdete előtt a ma veszélyesnek tartott organizmusok védték immunrendszerünket.
Alábecsült betegségek – pedig a GDP-t is befolyásolja
Megdöbbentően alacsony, csak 10% körüli Magyarországon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási aránya, szemben az európai 30–40 százalékkal - derül ki a Fit for Work Europe jelentésből.
2013 a népegészségügyi mozgósítás éve lesz
Az egészségügyben 2013 a népegészségügyi mozgósítás éve lesz - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy egészségügyi konferencián.
Megmarad a gyógyszergyártók k+f kiadásainak leírhatósága
A növekedés lehetőségét segíti, hogy a gyógyszergyártók kutatás-fejlesztési kiadásai "rendszerszerűen" leírhatóak lesznek a gyógyszergyártók költségvetési befizetéseiből - mondta a nemzetgazdasági tárca költségvetésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön egy egészségügyi konferencián, Budapesten.