Stabil az állapota a rekordidejű műszívkezelés után transzplantáción átesett kislány
Stabil az állapota annak a kislánynak, akin augusztus elején Magyarországon rekordidőnek számító, 287 napig tartó műszívkezelés után hajtottak végre szívátültetést - jelentette be az Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója szerdán, Budapesten.
A mániás fázis megjelenéséért felelős gént azonosítottak
A bipoláris zavarral élő embereknél váltakoznak a depressziós és a mániás epizódok, érzelmi hullámvasútba ültetve ezáltal az érintetteket: német kutatók most olyan gént azonosítottak, amely a mániás tünetek megjelenéséért felelős.
Gyógyszereknek ellenálló tbc terjed világszerte
Aggodalomra okot adó szintet ért el a legalább négy hatékony antibiotikumnak ellenálló tuberkulózis Afrikában, Ázsiában, Európában és Latin-Amerikában - állítja egy, a The Lancet című brit orvosi folyóirat legfrissebb számában közzétett tanulmány.
Óriási kínai kereslet egészségügyi műszerekre, informatikára
A kínai kormány a következő nyolc évben átlagosan évi 50 milliárd jüant (1800 milliárd forintot) pumpál az egészségügybe, kifejezett figyelmet szánva hét kulcsfontosságú ágazatnak - írja a China Daily napilap.
A cukorbetegség hatással van a nők szexuális egészségére?
Egy több mint kétezer nő bevonásával készült felmérés eredményei szerint a cukorbetegség meggátolhatja a szexuális élet élvezetét.
THM plafon, átlátható árazás - Vizsgálódik a PSZÁF
Témavizsgálatokat indított a pénzügyi felügyelet több szolgáltatónál is annak ellenőrzésére, hogy betartják-e az átlátható árazásra, illetve a THM-plafonra vonatkozó rendelkezéseket hitelkonstrukcióiknál.
Ombudsman: fontos, hogy szeptembertől megfelelő intézmény foglalkozik a betegjogokkal
Szeptemberben megkezdheti működését az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK). Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa - aki évente számos betegjogi panasszal is foglalkozik - fontosnak tartja, hogy létrejön a független intézmény, amely feladatul kapta a betegjogok érvényesítését és annak kikényszerítését.
Ha nincs pénz, elsorvadhatnak a szakrendelők
Több szempontból sem lesz könnyű dolga az egészségügyi kormányzatnak az önállóan működő szakrendelők átvételével – véli a szakrendelőket és poliklinikákat képviselő Medicina 2000 elnöke. Pásztélyi Zsolt tájékoztatása szerint ezek közül körülbelül ötven számít valóban jelentősnek, „jól láthatónak”.
Napi két perc szex, három óra munka - íme, a magyar átlag
Meglepőnek tűnhet, de kevesebbet dolgozunk, mint negyed százada, a felszabadult időt a gyerekekre, öltözködésre és evésre használjuk fel. Országos összehasonlításban a budapestiek és a diplomások töltik a legkevesebb időt munkával, miközben a nők nemcsak a háztartás ellátására áldoznak több időt, mint a férfiak, hanem - már akik ilyen helyre járnak - kocsmázásra is.
Miért gyakoribb a migrén a nőknél?
A migrénnel folytatott harcban a két nem közül a nők vesztésre állnak. A migrén háromszor gyakoribb a „gyengébbik” nem körében, egy Európában és az USA-ban folytatott felmérés szerint kb. a nők 18%-a küzd migrénes rohamokkal. Egy új, agyi képalkotó eljárással készült tanulmányban amerikai kutatók megállapították, hogy a migrénnel sújtott nők agyi struktúrájában bizonyos eltérések észlelhetők, melyek magyarázatot adhatnak a nemek közti eltérésre.
Az antibakteriális szappanok károsíthatják az izomfunkciókat
Az amerikai Proceedings of the National Academy of Sciences online számában megjelent tanulmány szerint, a szappanokban és egyéb higiéniai termékekben használt triclosan sejtszinten gátolja az izomösszehúzódás mértékét. Állatkísérletek során például, az expozíció hatására a halak lassabban úsztak és szignifikánsan csökkent a rágcsálók izomereje.
Ma jönnek az előzetes augusztusi államháztartási adatok - napi jelentés
Ma teszik közzé az augusztusi előzetes államháztartási adatokat, melynek alakulást nehéz előre becsülni.
Győri főorvos állt a londoni egészségügyi stáb élén
A londoni olimpián Dr. Balogh Péter a sportegészségügyi csoport vezetőjeként képviselte hazánkat. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház baleseti sebészetének, sportberkekben is népszerű és közismert, osztályvezető főorvosa röviddel hazaérkezését követően nyilatkozott.