Nem segít a halolaj a demencia megelőzésében
Kutatók szerint a halolaj kiegészítők szedése a demencia megelőzésének reményében, csupán időpazarlás. A tudósok ezúttal az összes rendelkezésre álló, megbízható adatokat tekintették át ennek megállapítására.
Kevesebb antibiotikumot, több hiperaktivitás elleni gyógyszert kapnak az amerikai gyerekek
Kevesebb antibiotikumot, de több figyelemzavar és hiperaktivitás elleni stimulánst írtak fel receptre az Egyesült Államokban 2010-ben a 17 éven aluliaknak, mint 8 évvel korábban - derül ki abból a trendelemzésből, amelyet a Pediatrics című szakfolyóirat júliusi számában ismertetnek a szerzők.
További tárgyalásokon dől el, kiket érint a közszférában 62 év feletti munkavállalás megszüntetése
Giró-Szász András kormányszóvivő közlése szerint további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése.
Tévútra vihet a kormány
Noha az ÁNTSZ szerint a háziorvosok adnak tájékoztatást a betegeknek arról, ezentúl hol kapják meg szükséges ellátásukat, egyelőre még az alapellátó orvosok sem tudják, hová irányítsák az embereket. Csak ezen a héten értesítették ugyanis a kórházvezetőket arról, hogy az egyes intézményekre lebontva miként alakul át a struktúra július elsejétől.
Átment az egészségügyi salátatörvény - átalakul a gyógyszerek támogatási rendszere
Az Országgyűlés hétfőn megszavazta az újabb egészségügyi salátatörvényt, amelynek legfőbb elemeként rögzítik a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését, továbbá módosítják a gyógyszerek támogatási rendszerét; egyes régóta támogatott gyógyszerek gyártóit augusztustól plusz fizetési kötelezettség terheli.
A görög választás után spanyolország került a figyelem középpontjába - napi jelentés
Mint ismert az Új Demokrácia nyerte a görög választásokat, így pedig amennyiben megállapodik a korábbi egységkormányban részt vevő párttal a harmadiknak befutó Pasokkal akkor megfelelő többségük lehet a 300 fős parlamentben; az Új Demokrácia elnöke már megkezdte a koalíciós egyeztetéseket, melynek eredményéről és alakulásáról a nap folyamán is érkezhetnek fontos hírek.
A csontritkulásos betegek kilencede veszi igénybe a szükséges ellátást
Kilencszázezer csontritkulásos beteg van ma Magyarországon, ám közülük csak mintegy százezren veszik igénybe a szükséges ellátást, pedig nekik és az egészségbiztosításnak is kevesebb pénzbe kerülne a gyógyszeres megelőzés - erről a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság vezetői beszéltek hétfőn Budapesten.
Érdemes bespájzolni az eurót
A görög választások eredménye röpítette több mint egyhónapos csúcsra tegnap a forint árfolyamát. A nemzetközi és a hazai helyzet rendkívül bizonytalan, a szakértők szerint a mostani árfolyam jó alkalom lehet arra, hogy megvásároljuk a nyaraláshoz szükséges valutát.
Egyértelműen lassul a hazai ipar - heti jelentés
Mérsékelt erősödés és kis forgalom jellemezte a hazai részvénypiacot.
II. fokú hőségriasztás: csütörtökig tart a kánikula!
Az országos tisztifőorvos II. fokú hőségriasztást ad ki 2012. június 18. hétfő 12.00 órától június 21. csütörtök éjfélig az ország egész területére vonatkozóan. Ezeken a napokon a napi átlag hőmérséklet eléri a 25 fokot, ami fokozott óvatosságot követel minden állampolgártól saját és környezete egészsége érdekében.
Már augusztustól jöhet a spanyol modell
Már augusztustól bevezetné a kormány az egészségbiztosító által régóta támogatott gyógyszerek körét érintő úgynevezett spanyol modellt - derül ki az egészségügyi salátatörvényhez vasárnap benyújtott egyik zárószavazás előtti indítványból.
Több, mint tízezer mikroba él egy emberen
Először azonosították amerikai kutatók, hogy normális körülmények között hány mikroorganizmus faj él egy egészséges ember testén.
Pozitív drogtesztet produkáltak csecsemőknél bizonyos szappanok
Egyelőre a szakemberek sem tudják pontosan, miért produkálnak pozitív THC-tesztet újszülötteknél egyes szappanok. A THC, vagyis a tetrahidrokannabiol az egyik drog, a marihuána hatóanyaga. A Clinical Biochemistry című szaklap júniusi számában publikált tanulmány szerint öt szappannál fedezték fel ezt a jelenséget.