Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről
Tizenhárom országban térképezték fel az MTI tudósítói, hogy engedélyezett-e azokban az abortusztabletta használata. Jelentéseiket az alábbi körkép tartalmazza.
Politikusok is megjelentek az abortusztabletta bevezetése elleni demonstráción
Politikusok is megjelentek az egészségügyi államtitkárság budapesti épülete előtt szerdán, az abortusztabletta bevezetése elleni demonstráción, amelyet egy civil szervezet hirdetett meg.
FEMS nemzetközi szakszervezeti találkozó
Dr. Claude Wetzel elnökúr megnyitójában felhívta a figyelmet, hogy belső problémák megoldását is szem előtt kell tartanunk a találkozó során. Megtudtuk, hogy Carlos Amaya a spanyol küldöttség részéről nem tud megjelenni a találkozón, ugyanis már nem tagja a COSM-nek. A COSM-en kívül egy másik szakszervezet alakítása után újra a FEMS kötelékébe kíván lépni. Felmerült a kérdés, hogy módosítani kell-e a FEMS alapszabályát Strassbourgban emiatt az esemény miatt.
IX. Országos Sporttudományi Kongresszus Szegeden
Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára is részt vesz a Magyar Sporttudományi Társasági által „SPORTTUDOMÁNY az EGÉSZSÉG és a TELJESÍTMÉNY SZOLGÁLATÁBAN” címmel rendezett három napos szakmai konferencia első két napján.
Veszélybe kerülhet a kamarák működése
A szakdolgozói kamara országos tisztségviselőinek felét érinti a lex Égerként ismert javaslat.
Robot végzi a szívkatéterezést is
A szívbe és a koszorúerekbe fölvezetett katéter alapvetően megváltoztatta a szívgyógyászatot: a diagnosztika és a gyógyítás új lehetőségeket kapott. A további fejlődést a robottechnika nyitotta meg, amely a szakorvost segítve, sőt helyettesítve elvégzi az életmentő beavatkozásokat.
"Óraműpontossággal" halad a győri kórházfejlesztés kivitelezése
"Óraműpontossággal" halad a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház fejlesztésének kivitelezése - mondta a fővállalkozó konzorcium vezetője a nyolcmilliárd forintos munkálatokról a szerdai bokrétaünnepségen.
Orvosi szűrővizsgálatok csángóföldi településeken
Négy csángóföldi faluban végeztek szűrővizsgálatot marosvásárhelyi magyar orvosok a budapesti Teleki László Alapítvány szervezésében az elmúlt napokban; Diószegi László, az alapítvány vezetője az MTI-nek szerdán nyilatkozva reményének adott hangot, hogy akár már ősszel megismételhetik a vizsgálatokat, illetve további településekre is kiterjeszthetik azokat.
Több mint 11 ezer román orvos telepedett külföldre az elmúlt öt évben
Több mint 11 ezer román orvos telepedett külföldre az elmúlt öt évben, többen, mint ahány orvos végzett az egyetemeken ebben az időszakban - közölte szerdán Vasile Astarastoae, a román orvosi kamara elnöke.
Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is, az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma gyorsuló ütemben, 100 ezer fő alá csökkent, miközben az egészségpénztáraké nő, s átlépte az 1 millió főt - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adataiból.
Vékonyka eredmények az EU-csúcson - napi jelentés
Egyes értékelések csalódásként értékelik a csúcstalálkozó eredményeit, az euro kissé gyengült.
Az államosítás racionalizálást is jelenthet
A magyarországi kórházak államosítása sok érintett számára előnyös lehet, mivel így a döntések és a források egy kézben összpontosulnak - véli Manfred Köhler, a világ egyik meghatározó egészségügyi szolgáltató vállalata, a világszerte több mint 60 gyártóhellyel rendelkező Fresenius Kabi igazgatója.
Új görög pénznem: a geuró segíthetné át a görögöket a sokkon
Görögország ne lépjen ki az eurózónából, de az euró mellett vezessen be párhuzamosan egy második pénznemet, a geurót, amiben a belföldi pénzforgalmat lehetne bonyolítani - ezt javasolja a Deutsche Bank vezető elemzője. A geuró jelentősen csökkentené a sokkot, amit a nemzetközi hitelek leállása okozna, és átvezetne azokon az időkön, míg az új görög pénzt stabilan lehetne kötni az euróhoz. Közben Görögország formálisan az euróövezet tagja maradhatna.