Íme az ember – pályázat egészségügyi szakdolgozóknak
Az Ecce Homo Oktatási Központ Íme, az ember címmel pályázatot hirdet egészségügyi szakdolgozóknak.
Az avokádó olaja meggátolja a szabad gyökök támadását a sejt energiaközpontja ellen
Sokfajta zöldség és gyümölcs tartalmaz antioxidánsokat, például a sárgarépa és a paradicsom is, de sajnos, kevés eredményt tudnak felmutatni a sejtek mitokondriumának (energiaközpontjának) védelme terén.
A fogyás csökkenti a rák kockázatát nők körében
Azoknál a nőknél, akik túlsúlyosak vagy elhízottak és lefogynak annyit, hogy teljes testtömegük legalább 5 százalékát elveszítik, csökken az olyan típusú gyulladások kialakulásának kockázata, amely összefügg a rákkal – állítja egy új tanulmány, amelyről a Fox News számol be.
Kitört a harc a sárga csekkek körül
A postán visszanyerhető a sárga csekken feladott összeg − a társaság egy ideje már ezzel próbálja megtartani azon ügyfeleit, akik csak ilyen módon tudják vagy akarják kiegyenlíteni számláikat. Közben a távközlési szolgáltatók a költségkímélőbb elektronikus rendszert részesítik előnyben, megfizettetve a postai átutalás költségét.
Jogászok kezében van a banki devizahiteles gyakorlat
Szakértői becslések 40 és 70 milliárd forint körülire teszik azt az összeget, amennyit a bankoknak vissza kellene fizetniük az ügyfeleknek, ha általános joggyakorlat születne abból a döntésből, amelyet a Szegedi Ítélőtábla hozott a múlt héten az OTP Bank ellen indított perben.
Változások az életbiztosítások területén
Új adómentes fedezetek jelentek meg 2012-től a céges személybiztosításokban.
Vérmintából is megállapítható a kilökődés veszélye a szívátültetetteknél
Vérmintából is megállapítható a kilökődés veszélye az életmentő szívátültetésen átesett betegeknél a bevettnek számító és bonyolultabb beavatkozást igénylő szövetminta-elemzések helyett, a módszert az Egyesült Államok után már az Európai Unióban is jóváhagyták.
MOK: hátrányosan érinti az ágazatban dolgozókat az újabb egészségügyi salátatörvény
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint hátrányosan érinti az ágazat dolgozóit a parlamentnek múlt pénteken benyújtott egészségügyi salátatörvény számos pontja.
Egyre több a gennyes agyhártyagyulladás
Megszaporodtak hazánkban a gennyes agyhártyagyulladásos esetek: 2011-ben a korábbi évek esetszámainak 2–3-szorosát jegyezték fel. A gyors lefolyású és esetenként halálos kimenetelű fertőzés ellen van védőoltás – az Európai Védőoltási Hét egyik kiemelt témája éppen ez volt.
Rákdiagnózisok a virtuális térben
A grazi tartományi klinikán a tavalyi év vége óta alkalmazzák az úgynevezett Tumorboardot, amelynél az orvosok és a betegek videokonferencia-beszélgetéseket folytathatnak, s rögzíthetik az ideális kezelést. A klinika orvosai hetente egyszer, minden szerdán 13 óra 30 perckor találkoznak a virtuális térben.
Brutális lehet a gyógyszerek drágulása
A gyógyszerészkamara elnöke szerint a kasszavágás mindenkit nehéz helyzetbe hoz, de főként a betegeket
A sport- és energiaitalokat okolják a fogorvosok a fiatalok visszafordíthatatlan fogkárosodásáért
A sport- és energiaitalok fogyasztása hihetetlen mértékben növekszik, főként a serdülők körében, ezek az italok - erős savasságuk miatt - károsodást okoznak a kamaszok fogzománcában - írja a General Dentistry, az Általános Fogászati Akadémia lapja.
E-útdíj: honnan tudja majd az állam, hogy mennyit autóztunk?
GPS-szel figyelik majd az autópálya-forgalmat vagy kapukat emelnek: hogyan ellenőrzi majd az állam, hogy mennyi kilométert autóztunk le? Jövő nyártól jön az e-útdíj, a tervek szerint később a személyautók is választhatják ezt a fizetési módot a matrica helyett.