Újabb gyenge ipari adat - napi jelentés
Az adatok lassulást jeleznek a magyar gazdaságban, miután továbbra is gyenge a belső kereslet.
A verzikán blokkolása megakadályozhatja az áttétképződést
Az onkológusok tisztában vannak vele, hogy a rákos sejtek megváltoznak, amikor leszakadnak egy tumorról és egy másik szervhez jutnak. A Weill Cornell Egyetem kutatói rájöttek, hogyan is alakul át pontosan a daganatos sejt és miként változik vissza, hogy áttétet hozzon létre egy másik szervben.
Megszólaltak a mobilcégek: nem fog bejönni a telefonadó
A percalapú telefonadó a költségvetés számára nem jelentene kiszámítható bevételi forrást, miközben a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország közös álláspontja szerint jelentősen megváltoztatná a telefonálási szokásokat, így a várt adóbevételt nem biztosítaná és csökkentené a távközlésből származó áfabevételt is.
Kistérségi járóbeteg-ellátó központ kezdte meg működését Baktalórántházán
Kistérségi járóbeteg-szakellátási központ kezdte meg működését hétfőn Baktalórántházán, a létesítmény az Európai Unió csaknem egymilliárd forint összegű támogatásával épült fel.
Kivonul Békéscsabáról a Hungaropharma
Mintegy száz ember munkahelye szűnik meg a békési megyeszékhelyen, miután a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedő cég bezárja békéscsabai raktárát. A döntést a gyógyszerpiacot érintő kormányzati megszorítások és a gyógyszerforgalom várható európai szintű csökkenése egyaránt megalapozta – közölte a Világgazdasággal a cég vezérigazgatója.
Energia kell, de az energiaital megfontolandó
Az utóbbi években népszerű energiaitalok egyáltalán nem veszélytelenek - hangzott el az Európai Hipertónia Társaság idei kongresszusán Londonban, ahol egy lengyel tanulmányt ismertettek a szerzők.
A Visegrádi Négyek orvos-szakszervezeteinek közös nyilatkozata
A V4 országainak orvos-szakszervezeti képviselői értékelték az elmúlt évet az egészségügy és az orvosok helyzetét illetően országukban. Informálták partnereiket az orvos-szakszervezeti megmozdulásaikról, melyek az egészségügyi dolgozók munkakörülményeinek javítását tűzte ki célul.
Még nem tökéletesen, de működik a betegszállítás új irányítása
Még nem tökéletesen, de működik a betegszállítás új irányítása - jelentette ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) műveleti és szervezési igazgatója.
Meghalt egy beteg, amikor az őt szállító mentőautó kukásautóval ütközött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben
Megkülönböztetett jelzéseket használó mentőautó ütközött össze egy kukásautóval hétfőn Kállósemjénben; a baleset következtében a mentőautóban szállított beteg meghalt, hárman pedig megsérültek.
Orvosibér-rendezésre vágynak az ápolók is
Az orvosok bérének legalább 70 százalékát szeretnék az ápolók. A fizetések felzárkóztatására egy évet adtak a kormánynak. Ha ez nem történik meg, csupán a szabályok betartásával is összeomolhat az egészségügy, ugyanis a megengedettnél jóval több túlórával és a felszereltség hiányosságai ellenére tartják még életben a rendszert.
Fájdalommentes kolonoszkópia
Az USA-ban 2003-2009 között egyre több beteg kért általános érzéstelenítést a fájdalmas, kolonoszkópiához hasonló gasztroenterológiai procedúrák során. Ezen periódus alatt, a procedúrák számának növekedésével párhuzamosan az altatások száma 14%-ról 30%-ra emelkedett.
Heteken belül IMF tárgyalások - napi jelentés
Június elején indulhatnak a tárgyalások és a nyár végére vagy kora ősszel lehet megállapodás.
Ősszel beindulhat a magán egészségbiztosítási piac
Bár a cégeknek adó- és járulékmentesen köthetnek dolgozóik javára egészségbiztosításokat, a piacot mégis a magánszemélyek befizetései élesztgetik. Néhány hónap alatt 2500-3000 ember szerződött a magánbiztosítók által kínált csomagok valamelyikére – írja a Nol.hu.