Felértékelődött felelősség XI. konferencia - Fókuszban a beteg

A konferencia a Semmelweis Egyetem által akkreditált, a hallgatók 8 pontot kapnak a konferencián való részvételért. A pontjóváírást az Alapítvány végzi el a regisztráció során megadott név és pecsétszám alapján.
Megértését köszönjük!

A konferencia programja:
Az előadókról
Dr. Novák Krisztina a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálat jogvédelmi biztosa. Szakvizsgázott jogász, közgazdasági diplomával rendelkezik, valamint a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzser MSc képzését is elvégezte. Az elmúlt évtizedben kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként több kitüntetést is kapott, többek között Szent Kristóf a Gyermekekért Díjat. Nemzetközi és hazai konferenciák rendszeres előadója, több országos hatáskörű programsorozat kapcsolódik a nevéhez. Hisz az emberi odafordulásban rejlő erőben, kollégáival együtt mindennapi munkavégzése során törekszik a társadalmi felelősségvállalás kapuját szélesebbre tárni, a segítségre szorulók érdekeit szem előtt tartani, ezáltal egy emberséges jogvédelmet kialakítani.
Orvos, jogász, az ELTE ÁJTK címzetes egyetemi tanára. Jelenleg az SZTE SZAKK Igazságügyi Orvostani Intézetének docense. Igazságügyi orvostan és egészségbiztosítás szakértő, foglalkozási rehabilitációs szakértő. A MOK Etikai Kollégium elnöke, korábban a MOK Megyei Etikai Bizottságának tagja. Az SZTE Kórházi Etikai Bizottság tagja. Az ELTE JOTOKI Jogi szakokleveles Egészségügyi Szakemberképzésének szakvezetője. A napi gyakorlatban foglalkozik ellátással kapcsolatos betegpanaszokkal, témavezetője és opponense az ezzel kapcsolatos általános orvosi és fogorvosi szakdolgozatoknak. Évtizedek óta vizsgálja és oktatja az egészségügyi ellátórendszer felelősségi rendszerét, a permegelőzés lehetőségeit, az orvos-beteg kapcsolat jellemzőit, változásait. További kutatási területe a kábítószer fogyasztás, az EU drogügynökségének szakértője.
Több mint 20 éve tárgyal műhibapereket bíróként. Egészségügyi és kártérítési szakjogász végzettséggel is rendelkezik. Jelenleg a Kúrián dolgozik tanácselnökként. A PPKE kártérítési szakjogász képzésének szakfelelőse és a képzés indulása óta oktatója.
1998-ban végzett a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. 1998 és 2001 között elvégezte a Pécsi Tudományegyetem Családorvostani Intézet Háziorvosi rezidens képzését. 2004-ben Háziorvostan szakvizsgát, 2009-ben Foglalkozás egészségügyi szakvizsgát tett. 2013-tól a Pécsi Tudományegyetem oktató családorvosa (rendszeresen vannak nála rezidensek, orvostanhallgatók, szakvizsgára készülő kollégák) és PTE Alapellátási Intézet tudományos munkatársa, ahol kommunikációt oktat német és magyar nyelven. Rendületlenül népszerűsíti a háziorvoslást, mert hiszi, hogy ez és a kommunikáció az orvosi ellátás alapja. Praxisa 2500 fős vegyes praxis, foglalkozás egészségügyi ellátást is biztosít kb. 80-100 cég részére. 2020-tól a Háziorvostan Tagozat Szakmai Kollégiumának tagja.
Több mint 25 éves plasztikai sebészeti és 20 éves szakértői tapasztalattal rendelkezik az esztétikai és helyreállító sebészet területén. Szakterülete a mellplasztikai műtétek és azok jogi vonatkozásai. Előadásában az igazságügyi orvosszakértés leggyakoribb hibáira fókuszál, különös tekintettel a mellimplantátumokkal kapcsolatos perekre. Statisztikai adatokkal és esettanulmányokkal mutatja be az aszimmetria, implantátumproblémák és fertőzés kapcsán felmerülő műhibákat. Az előadás szakmai infografikákkal segíti a jogi és orvosi szakemberek tájékozódását. Debreczeni Béla célja a sebészeti és igazságügyi standardok fejlesztése. Szakértelme révén hozzájárul a betegbiztonság növeléséhez és az orvosi felelősség tisztázásához.