Füstmentes jövő

Cochrane: az e-cigarettával könnyebb a leszokás?

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az elektronikus cigaretták használata hatékonyabb a leszokástámogatásban, mint a hagyományos nikotinpótló módszerek – hangzott el 2023. február 23-án, a Madridban rendezett Tobacco Harm Reduction Summit-on. Az aktualizált szakirodalmi összegzés eredményeit Jamie Hartman-Boyce, a Cochrane Review igazgatója, az Oxford-i Egyetem professzora és senior kutatója ismertette.

UK E-cigarette Summit: 10 éve rendszeresen terítéken a dohányzás és a nikotinhasználat társadalmi-szakmai dilemmája

A közelmúltban a 10. évfordulóját ünnepelte az elektronikus, füstmentes alternatívák és a dohányzási ártalomcsökkentés lehetőségeire fókuszáló E-cigarette Summit konferenciasorozat. A szervezők ezúttal is hangsúlyozták: a Summit célja a nemzetközi helyzet aktuális értékelése mellett a párbeszéd kialakítása és támogatása a szakmai, illetve piaci szereplők, döntéshozók között.

Új eredmények: a dohányzással összefüggésbe hozható hospitalizáció alakulása a hevített dohánytechnológia megjelenése előtt és után

A füstmentes dohányhevítő rendszer (HTP) először 2014-ben Japánban vált elérhetővé a dohányzók számára. Jelenleg már a világ több, mint 50 országában kapható. 2020-ban az amerikai FDA „módosított kockázatú dohányterméknek” minősítette, és világszerte egyre többen vizsgálják az egészségre, illetve dohányzási szokásokra gyakorolt hatásait.

Szerb és magyar szakértők vitatják a dohányártalom-csökkentési stratégiák szerepét

A European Medical Journal kardiológia aloldalán jelent meg az az interjú, ami a dohányzás okozta ártalom csökkentésének kiegészítő lehetőségeit tárgyalja a hagyományos leszokástámogatási eszközökön túl. A megkérdezett szakemberek szerint az alapellátás, különösen a háziorvosok felelőssége jelentős a lehetőségek mérlegelésében, és a dohányzás okozta betegségek megelőzésében.

A legrosszabb, ha a dohányzók a cigarettánál maradnak

Az *Open Science Tudományos Konferencia szakemberei június végén hetedik alkalommal tartottak élőben közvetített, nyilvános platformbeszélgetést az konferenciasorozat keretein belül. Ezúttal az ártalomcsökkentés, mint a hagyományos dohányzás-megelőzési stratégiák lehetséges kiegészítő eleme volt a téma, amit a tudományosan bevizsgált füstmentes alternatív eszközök vonatkozásában értékeltek a résztvevők.

Pánhellén konferencia: változó hozzáállás és égető témák a dohányzási ártalmak csökkentésében

Az idei Pánhellén Közegészségügyi Konferencia a dohányzási ártalom csökkentéséről, a leszokástámogatás lehetőségeiről, a dohánytermékek piaci helyzetének szabályozásáról és a nemzetközi színtéren egymástól eltérő szakmai nézőpontok egyeztetéséről szólt. Az online is közvetített hibrid eseményt Athénban tartották. A panelbeszélgetés során görög, svéd és lengyel szakértők osztották meg tapasztalataikat és alkottak véleményt az új típusú dohánytechnológiák, népegészségügyi vonatkozásairól.

Füstmentes jövő: a füstmentes dohánytechnológiák aeroszol-összetétel vizsgálatának lehetőségei és kihívásai

Minden egyes füstmentes technológia esetében szükség van a káros és potenciálisan káros hatások felmérésére. Különösen igaz ez akkor, ha egy fejlesztéstől relatív ártalomcsökkentést várunk. Az Open Science tudományos nyílt platformon ezúttal három kiemelkedő tudós értékelte a füstmentes dohánytechnológiák kapcsán az aeroszol vizsgálatok lehetőségeit és korlátait.

A cigarettafüst és a THS aeroszol hatásai a CYP enzimek működésére egy új tüdő-máj expozíciós modellben vizsgálva

Egy új 3D tüdő- és májszövetből álló, a fiziológiás körülményeket modellező rendszerrel folytattak vizsgálatot a dohányhevítéskor keletkező aeroszol kórélettani hatásainak felmérése érdekében. A fiziológiás rendszer lehetővé tette a cigarettafüst és az aeroszol expozíció közvetlen és közvetett hatásainak összehasonlítását.

Éghető cigaretta vs. dohányhevítéses technológia: légzési funkció, általános állapot és állóképesség összehasonlítása 2 éves utánkövetéssel

A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) leggyakrabban előforduló rizikófaktora a cigarettafüst. Az előzetes vizsgálatok alapján a dohányhevítés – szemben az égetéssel – kevésbé káros alternatíva lehet azon felnőtt dohányzók számára, akik az ismert egészsésgügyi kockázatok ellenére sem szoknak le a dohányzásról. A hosszú távú hatásokat, valamint az éghető cigaretta és a dohányhevítő rendszerek közti különbségeket jelenleg is számos kutatócsoport és klinikai centrum vizsgálja. Az ilyen vizsgálatok jelentősége abból fakad, hogy a betegek fele a COPD diagnózisa után is folytatja a dohányzást.

A hevített dohány aeroszol összetevőinek vizsgálata

A dohányhevítő rendszer (THS) egy füstmentes alternatíva a hagyományos dohányterméket fogyasztók számára. A zárt rendszer úgy épül fel, hogy a dohánytöltetek tartalma nem gyullad meg, így égéstermék sem keletkezik. Ehelyett olyan nikotin tartalmú aeroszol szabadul fel, aminek összetétele lényegesen különbözik az ismerten káros összetevőket tartalmazó cigarettafüsttől.

A dohányzási ártalomcsökkentés fejlődése a 2021-es évben

Egyre több független vizsgálat, fejlesztés és valós életbeli adat teszi lehetővé a füstmentes technológiák fogyasztókra gyakorolt hatásainak megértését. A füstmentes technológiák okozta egészségügyi kockázat, valamint a cigarettához viszonyított egészségügyi hatások vizsgálatában a 2021-es év orvosi bizonyítékokban gazdag időszak volt. Számos célzott laboratóriumi és valós életbeli vizsgálatnak köszönhetően ma már átfogó, interdiszciplináris szemléletben vizsgálható például a dohányhevítő rendszer hatása a dohányzókra, és bizonyítékok alapján mérlegelhető annak szerepe a dohányzási ártalmak csökkentésében.