Füstmentes jövő

Kutatók adtak választ a kérdésre: mitől igazán ártalmas a dohányzás?

Mi a különbség a füst és a pára között? Utóbbi hogyan képződik a dohányból? Miért kevésbé káros az egyik, mint a másik az emberi szervezetre? Kutatók adtak tudományos magyarázatot ezekre a kérdésekre, beszámolva a saját és a tőlük független kutatóintézetek vizsgálati eredményeiről, valamint megválaszolva az érdeklődők kérdéseit is az Open Science konferencián.

A tudományos és orvosi közösség szerepe a dohányzás visszaszorítását célzó stratégiák alakításában

Lehet-e aktív szerepe a tudományos és orvosi közösségnek a dohányzás visszaszorítását célzó stratégiák kialakításában?- tette fel a kérdést Prof. David Khayat onkológus professzor, a francia Nemzeti Rákintézet korábbi vezetője, az ASCO (Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság) korábbi elnökségi tagja. Álláspontja szerint a kérdést fel sem kellene tenni, hiszen az orvosi közösség az, amely a betegek gondját viseli. Ugyanakkor véleménye szerint a szabályokat világszerte sokszor olyanok alkotják, akik sosem vettek részt közvetlenül a betegellátásban.

Az orvos dilemmája: vita arról, hogy milyen tájékoztatás adható a felnőtt dohányosok számára az alternatív dohánytermékekről

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a felnőtt dohányzók számára szóló tájékoztatásnak kizárólag a prevencióról és a leszokás kiemelt szerepéről kell szólnia, kiemelve ezek kizárólagos szerepét az dohányzás visszaszorításáért folytatott küzdelemben. Vannak azonban olyanok is, akik az ártalomcsökkentés teljes szegmensét bemutatnák a felnőtt dohányzóknak, hogy a megfelelő információk birtokában a számukra leginkább megfelelő megoldás mellett tudjanak dönteni.