Kevés alkohol is árt a szívnek
A BMJ kiadásában megjelent egyik új tanulmány kétségbe vonja azt a régi mondást, mely szerint egy pohárka nem árt, sőt hasznos a szívnek.
A BMJ kiadásában megjelent egyik új tanulmány kétségbe vonja azt a régi mondást, mely szerint egy pohárka nem árt, sőt hasznos a szívnek.
Több tanulmány is igazolta, hogy a kritikus állapotú betegek tromboembóliás kockázata fokozott. Ez hosszabb kórházi tartózkodáshoz vezethet, és tovább emelheti az ellátás költségeit.
A technika fejlődésével és az átlagéletkor növekedésével egyre több sebészeti beavatkozásra kerül sor. Egy-egy beavatkozást követően a megfelelően kivizsgált és előkészített idős, polymorbid beteg is az életminősége javulását, jobb életkilátásokat remélhet. A betegek elektív műtéti felkészítése alapvetően a háziorvosok feladata, a szükséges szakorvosok bevonásával.
A 64 éves, hypertoniás, oralis antidiabetikummal és inzulinnal kezelt diabeteses férfi beteget jobb oldali testfél-gyengeség, közepesen súlyos motoros aphasia miatt vettük fel. Felvételét megelőzően trombocyta-aggregáció gátló kezelésben (acetilszalicilsav 100 mg) részesült.
A közelmúltban jelent meg a kamrai arrhythmiák értékelésének és kezelésének első, szakértői konszenzuson nyugvó javaslatainak publikációja. A diagnózissal és kezeléssel kapcsolatos aktuális bizonyítékokat felsorakoztató új tanulmányt három kontinens szakértői hagyták jóvá.
A pitvarfibrillációban, illetve ennek szövődményeiben szenvedő nagylétszámú betegpopuláció ellátása nagy terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre. Egy tízéves utánkövetéses vizsgálat eredményét idén hozták nyivánosságra.
A Women’s Health Initiative (WHI) nem szteroid gyulladáscsökkentőket használó résztvevőivel folytatott analízis eredménye szerint egy sor obszervációs adat, és a szakmában elterjedt közhiedelem ellenére, az ibuprofénnel összehasonlítva a naproxen rendszeres bevitele nagyobb kardiovaszkuláris kockázatot hordoz.
Korábban nőgyógyászati műtéten és kétoldali varicectomián átesett 63 éves nő, 2007-ben, hirtelen palpitációs rohamokat kezdett tapasztalni, melynek hátterében paroxysmalis pitvarfibrilláció igazolódott. Kardiológiai kivizsgáláson vett részt, mely a pitvarfibrilláción kívül érdemi kóros eltérést nem talált.
Meginoghat a D-vitamin rajongók hite, miután két tanulmányból is az derült ki, hogy nincs összefüggés a D-vitamin szintek és a cerebrovascularis patológia között. Mindkét tanulmányt az Atherosclerosis Risk in Communities (ARIC) Brain MRI Study idősebb középkorú, egészséges résztvevőivel folytatták.
Az Amerikai Kardiológus Szövetség (ACC) és az Amerikai Szív Társaság (AHA) tavaly novemberben adta közre a koleszterin szint kezelésére vonatkozó új irányelveit. A javaslat a korábbi irányelvekhez (Adult Treatment Panel III National Cholesterol Education Panel - ATP III NCEP) képest olyan jelentős eltéréseket tartalmaz, hogy nyolc hónappal a publikáció után, továbbra is zavart okoz a szakorvosok körében.
Más kardiovaszkuláris megbetegedésekhez hasonlóan, a stroke előfordulásában és lefolyásában is különbség mutatkozik a nők és férfiak között. Az AHA (American Heart Association) 2014. februárjában megjelentett ajánlása foglalkozik ezzel a kérdéssel.
SZS 71 éves férfi páciens távolabbi kórelőzményében discus hernia műtét, mindkét alsóvégtagon varicectomia (2003), hypertonia szerepel.
KF 67 éves nőbeteg elgondolkodtató, tanulságos története.