Hogyan lehet befolyásolni a szervezet anyagcseréjét?
Az energiaegyensúlyról akkor beszélünk, ha a bevitt és a felhasznált energia közel ugyanannyi. Amennyiben több kalóriát fogyasztunk, mint amennyit lead a szervezet, kialakul a túlsúly, fordított esetben a malnutríció.
Mélyvénás trombózissal és tüdőembóliával szövődött akut pancreatitis - esetismertetés
Az akut pancreatitis szisztémás gyulladásos folyamatokat indíthat be. Emellett, illetve ennek következtében változó súlyosságú szövődmények is kialakulhatnak: ischaemiás komplikációk, artériás erózióból vagy pszeudoaneurizmából kiinduló vérzések, és – többnyire splanchnicus területekre lokalizálódó – vénás trombózishoz vezető hiperkoagulábilis állapot. Jelen tanulmány egy mélyvénás trombózissal és pulmonális embóliával szövődött akut pancreatitis esetét mutatja be.
A dohányos nők hajlamosabbak az agyvérzésre
A Stroke című orvosi szakfolyóiratban megjelent tanulmány eredménye szerint a dohányosokat, különösen a dohányos nőket jóval inkább veszélyezteti a subarachnoidealis vérzés , mint a nem dohányzókat.
A gyulladásos bélbetegség kezelése gyömbér nanorészecskékkel
A Biomaterials című szakfolyóiratban megjelent kutatási eredmény alapján a gyömbér nanorészecskék célzott és hatékony gyógymódot kínálnak a gyulladásos bélbetegség kezelésére.
Konferenciák, kongresszusok, továbbképzések - 2016. szeptember
A szeptemberben megrendezésre kerülő konferenciák, továbbképzések és kongresszusok listája.
A mediterrán stílusú étrend a kéregállomány vastagodásához köthető
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a mediterrán stílusú étrend nemcsak a kognitív funkciók javulásával, hanem a kéregállomány vastagságának növekedésével is kapcsolatban áll.
A serdülőknél tartós pszichotikus tüneteket okozhat a marihuána
Egy új tanulmány eredményei alapján a rendszeresen marihuánát használó kamasz fiúknál fokozódik a tartós, szubklinikai pszichotikus tünetek, főként a hallucinációk és a paranoia veszélye, még akkor is, ha már abbahagyták a drog fogyasztását.
A traumás agysérülés és a Parkinson-kór kapcsolata
A JAMA című orvosi szakfolyóirat online kiadásában megjelent új tanulmány szerint bár az eszméletvesztéssel járó traumás agysérülés (TBI) nem jár az Alzheimer-kór (AD) későbbi kialakulásával, a Parkinson-kór (PD) későbbi jelentkezésével és a Lewy-testek felhalmozódásával azonban igen.
Befolyásolhatja az emlődaganat kockázatát az apa zsírfogyasztása
A Breast Cancer Research című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint az apák életmódja is hatással lehet arra, hogy lányaiknál mekkora eséllyel alakul ki a későbbi életükben emlődaganat: a Thomas Ong és munkatársai által elvégzett patkánykísérletek eredményei alapján ha a hím patkányok állati eredetű zsírokban gazdag táplálékot kaptak, nőstény utódaiknál nagyobb eséllyel alakult ki emlődaganat.
Pneumonia rövidebb antibiotikus kezelése - irányelvek
A kórházban szerzett fertőzések biztonságos, ugyanakkor hatékony antibiotikum kezelése érdekében az új irányelvek a kórházban szerzett pneumonia (hospital-acquired pneumonia, HAP) és lélegeztetés-asszociált pneumónia (ventilator-associated pneumonia, VAP) kezelésére legfeljebb egy hetes antibiotikum kúrát javasolnak.
A nem-sztatin koleszterincsökkentők használatára vonatkozó új irányelvek
Az Amerikai Kardiológus Kollégium (American College of Cardiology, ACC) „Szakértői Konszenzusos Döntési Útmutató” címmel kiadott dokumentumában foglalta össze a kardiovaszkuláris prevenciót célzó nem-sztatin alapú alacsony sűrűségű lipoprotein (low-density lipoprotein, LDL) koleszterincsökkentő terápiák használatára vonatkozó új irányelveit.
Hogyan károsítja a memóriát a kialvatlanság?
A Groningen-i Egyetem (Hollandia) a Pennsylvania Egyetemmel karöltve felfedezte a mechanizmust, amellyel a kialvatlanság lerontja a memóriát.
A körömrágás és az ujjszopás csökkenti az allergia kockázatát
Azok a gyermekek, akik kisiskolás korukban rágják a körmüket vagy szopják az ujjukat, kamasz és felnőttkorukra társaiknál kevésbé hajlamosak a gyakori allergénekkel szembeni érzékenységre. Az asztma és a szénanátha veszélyét ugyanakkor látszólag nem befolyásolja a két rossz szokás. Az eredmények egy Új-Zélandi populáció-bázisú születési kohorsz tanulmányból származnak.