Ön tudja, hogy mely HPV vírustörzsek felelősek a méhnyakrák kialakulásáért?
Az elmúlt évek tudományos vizsgálatai egyértelműen bizonyították, hogy a méhnyakrákos esetek több mint 95 százalékát a humán papillómavírus magas kockázatú típusaival történő tartós fertőzöttség okozza.
A hét képe
Milyen sérülés látható az angiogramon? Forrás: Figure1.
A cukorbetegség és a daganatok kapcsolata – a pancreatogen (3c típusú) cukorbetegség jelentősége
A cukorbetegséget számos daganat kialakulásával hozták kapcsolatba. Máig nem tisztázott, hogy a cukorbetegség önmagában, vagy az elhízás, a hyperinsulinaemia, hyperglycaemia együttesen felelős a fokozott daganatos kockázatért. A cukorbetegséghez társult daganatos kockázat módosítható: a cukorbetegség kezelésével vagy az elhízás mérséklésével a kockázat egyaránt csökken.
A hét képe
A hét képén egy sertésinfluenzás beteg ECMO terápiája látható. Forrás: Figure1.
Az epilepszia növeli a gravidák halálozási kockázatát
A JAMA Neurology című szakmai folyóiratban közölt új tanulmány szerint az epilepsziában szenvedő kismamák esetében fokozott a szülés közbeni komplikációk és halálozás veszélye.
A cukorbetegeknek kétszer annyi foga hiányzik
A Preventing Chronic Disease szakmai folyóiratban megjelent kohorsz elemzés eredménye azt mutatja, hogy a felnőtt cukorbetegek kétszer annyi fogukat vesztik el, mint azok, akik nem szenvednek cukorbetegségben. Közülük is a korosodó fekete cukorbetegek fogazata a leghiányosabb.
Áttörés a Fanconi anaemia kutatásában
Amerikai, holland és luxemburgi kutatók megállapították a Fanconi anémiának megfelelő ritka betegség okát.
Orális allergia szindróma esetén nem tanácsos az alma fogyasztása
„Napi egy alma az orvost távol tartja”, hangzik a sokak által jól ismert mondás. Ám az orális allergia szindrómában (OAS), más néven pollen-gyümölcs allergia szindrómában szenvedő betegek számára ez korántsem bölcs tanács.
Mi az a HPV?
A humán papillómavírus döntően szexuális úton terjed, magas kockázatú típusai különféle daganatok kialakulásával, alacsony kockázatú típusai pedig a bőrön vagy a nemi szerveken megjelenő szemölcsökkel hozhatóak összefüggésbe.
9-komponensű HPV vakcina, mellyel az invazív méhnyakrákos esetek 90%-a megelőzhető
Már Magyarországon is elérhető a 2. generációs 9-komponensű HPV vakcina, mellyel az invazív méhnyakrákos esetek 90%-a megelőzhető14
A férfimeddőség szívbetegséghez és krónikus betegségekhez kapcsolódik
A meddő férfiaknál számos krónikus megbetegedés, így a diabetes, a szívbetegség, valamint az alkohol és drog abúzus és egyéb megbetegedések kockázata is magasabb. – állítja a Fertility and Sterility című orvosi szaklap online kiadásában közölt retrospektív kohorsz tanulmány.
A rák első jele lehet a pitvarfibrilláció?
A pitvarfibrilláció (AF) gyakori aritmia, amelynek előfordulása az életkor növekedésével korrelációt mutat – 80 év felett már a 10%-ot is elérheti az előfordulás aránya. A szív- és érrendszeri megbetegedések (magas vérnyomás, billentyű betegség, szívelégtelenség) gyakran okoznak ritmuszavart, de más nem kardiovaszkuláris elváltozások is kiválthatnak pitvarfibrillációt: tüdő-, pajzsmirigy-, vesebetegség, cukorbetegség, valamint az elektrolit háztartás zavarai is vezethetnek ritmuszavarhoz. Mivel az AF jelentősen megemeli a stroke és a szívelégtelenség rizikóját, ezért ez hatással lehet a malignus betegségben szenvedők életkilátásaira és életminőségére.
Zárt kapukat döngetnek - Új technológiák tb-finanszírozása
Nemcsak a menekültek, hanem az új orvosi eljárások befogadására is kevés a hajlandóság. Egyik sem pusztán pénzkérdés.