A nagyon túlsúlyos kamaszoknál megduplázódik a középkorban jelentkező bélrák kockázata
A Gut című orvosi szaklap online kiadásában közölt kutatási eredmény alapján a nagyon nagy túlsúllyal küszködő kamaszoknál megduplázódik annak a veszélye, hogy középkorukban bélrák alakul ki a szervezetükben. A kutatók szerint a szisztémás gyulladást jelző vörösvértestsüllyedési ráta (ESR) kamaszkori magas szintje szintén a betegség későbbi kockázatemelkedéséhez kapcsolódik.
A súlycsökkentő műtétek mérséklik a szívbetegségek kockázatát
A PLOS Medicine egyik legújabb számában közzétett kutatás szerint a súlycsökkentő műtéteknek számos előnye van azok körében, akiknek 40 feletti a testtömegindexe.
A fényterápia igen hatékony a major depresszió kezelésében
A JAMA Psychiatry című szakmai folyóirat online kiadásában megjelent randomizált, placebo-kontrollált vizsgálat eredménye arra utal, hogy a fényterápia és antidepresszánsok együttes alkalmazása szignifikánsan javítja a nem szezonális major depresszió tüneteit, valamint a fényterápia önmagában hatékonyabb, mint az antidepresszáns monoterápia.
Minden tízedik óvodás fejében megfordul az öngyilkosság gondolata
Egy új tanulmány szerint minden tízedik, 3 év körüli gyermeknek lehetnek öngyilkos gondolatai vagy mutathat erre utaló magatartást, ráadásul az ilyen gyermekek háromnegyedénél ezek a tünetek a gyermekkor közepéig elhúzódhatnak, főként azoknál, akik depresszióban vagy externalizáló zavarokban szenvednek. A tanulmányt a Journal of the American Academy of Child and Adolescent Psychiatry című szakmai folyóirat közölte.
A különböző ételek által kiváltott vércukor emelkedés egyénileg változó
Mi emeli meg nagyobb mértékben a vércukrot: a jégkrém vagy a sushi? A Cell folyóirat 2015. novemberi számában megjelent közlemény szerint a Weizmann Intézet kutatói 800 ember vércukorszintjét monitorozták egy héten keresztül, és arra a következtetésre jutottak, hogy az egyes ételek által kiváltott vércukorszint-emelkedés egyénenként változik.
Újfajta ételallergiák
Egy Amerikában végzett ételallergiás reakciókat vizsgáló nagyarányú felmérésből kiderül, hogy az USA-ban élő ázsiai-indiai származású és fehér gyermekek ételallergia mintázata eltérő, azaz jellemzően nem ugyanazokra az ételekre vagy ételcsoportokra allergiásak.
A pitvarfibrilláció különbséget tesz-e a nemek között?
A tudományos vizsgálati eredmények napi gyakorlatba ültetése pácienseink érdeke, az ördög azonban sokszor a részletekben rejlik.
A gyulladás nem várt szerepet játszik a térd osteoarthritisben
A térd osteoarthritis (OA) többé nem tekinthető „nem-gyulladásos” betegségnek, mivel a synovitissel vagy effúzióval társult gyulladás nagyobb szerepet játszik az OA fájdalomban, mint a mechanikai terhelés. - állítja az Arthritis & Rheumatology című szakmai folyóirat online kiadásában megjelent többközpontú osteoarthritis tanulmány (Multicenter Osteoarthritis Study, MOST).
Haladó Egészségügyi Marketing Szeminárium
A szeminárium hasznos lehet mindazon egészségügyben dolgozó szakembernek, akik erősíteni szeretnék üzleti stratégiájukat, növelni szeretnék betegforgalmukat, maximalizálnák bevételeiket. Kattintson a részletekért!
Évente több millió idős beteg kerül sürgősségi osztályra fertőzések miatt
A Journal of the American Geriatrics Society szakmai folyóiratban megjelent tanulmány felmérése szerint 2012-ben az USA-ban több mint 3,1 millió idős beteg sürgősségi vizsgálatra került sor fertőzéses megbetegedések miatt.
21. Tavaszi Amega Fórum
Az 5 éves továbbképzési időszak a legtöbb orvos számára idén újraindult, és nagy az igény az adott szakterület legfontosabb kérdéseit rövid idő alatt, de mégis részletesen összefoglaló rendezvényekre.
Charles Bonnet-szindróma - Interjú Dr. Dominic Ffytche-csel, a londoni King's College pszichiáterével
A szembetegséggel társult vizuális hallucinációkat nevezzük Charles Bonnet-szindrómának. A vizuális hallucinációknak számos különböző oka lehet. Okozhatják különböző egészségügyi problémák vagy gyógyszerek, ám amikor a hallucinációk oka szembetegség, akkor a 18. századi természettudós után a betegséget Charles Bonnet szindrómának nevezzük.
Spanyol kutatók felfedezték a ritka anémia és a rák közti kapcsolatot
A Spanyol Országos Rákkutatási Intézet (Spanish National Cancer Research Centre, CNIO) Tumor Szupresszió csoportjának kutatói Manuel Serrano vezetésével feltárták azt a molekuláris mechanizmust, amely a Diamond-Blackfan anémiában (DBA) szenvedő betegeknél meghatározza a rák prediszpozíciót.