Az okoseszközök lehetnek az egészségügy új alappillérei?
Az okostelefonok, illetve az egyéb okoseszközök, bár kezdetben luxuscikkeknek számítottak, manapság már szinte mindenki zsebében megtalálhatók. A készülékek vitathatatlanul komoly előrelépést jelentettek a mindennapokban - elég ha csak a hagyományos, "butatelefonokhoz" mért előnyöket nézzük - az okoseszközök képességei azonban sokkal több területen lehetnének kihasználhatók, mint az e-mailezés vagy a közösségi oldalak böngészése.
Távirányítható okostabletta segítheti a lefogyást 2016-ban
Elektronikus tablettával rukkolt elő az izraeli MelCap Systems, amellyel a cég elsősorban az elhízásban szenvedőket célozza. A vállalat apró, lenyelhető készüléke androidos vagy iOS-es okostelefonról kezelhető, és a gyomor adott pontjait elektromos impulzusokkal stimulálva kelt telítettségérzetet a páciensben. Az eszköz 21 napig is képes a szervezetben maradni, és a készítők szerint a súlyvesztés mellett a kívánt testtömeg megtartásában is segíti használóját.
A felrobbanó fej szindróma gyakori a fiatalok körében
A felrobbanó fej szindróma első hallásra kissé meghökkentően hangzik, holott nagyon is létező betegség, ami a Journal of Sleep Research szakmai folyóiratban megjelent új kutatás eredményei szerint a fiatal felnőttek körében ráadásul meglehetősen gyakori.
Alprazolam tartalmú szerek: szabad-e gyógynövény alapú étrend-kiegészítőt szedni alkalmazásuk mellett?
A köztudatban altatóként, valamint nyugtatóként ismert, alprazolam hatóanyagú szerek valójában különböző típusú szorongások, például pánikbetegséghez vagy depresszióhoz társuló szorongásos tünetek kezelésére is gyakran alkalmazott készítmények. A feszültség testi-lelki tüneteinek enyhítésére azonban a betegek sok esetben a természet patikáját is segítségül hívják. Az orvos által felírt gyógyszert azonban ellenjavallt, sőt, néhány esetben akár veszélyes is lehet gyógynövény tartalmú szerekkel együtt alkalmazni.
A Crohn-betegségben szenvedők számára hasznos a D-vitamin pótlás
Az ír St. James's Hospital kutatói által végzett tanulmány eredménye arra utal, hogy a Crohn-betegség (CD) remissziós időszakában történő D-vitaminpótlás az intesztinális permeabilitás rövid távú fenntartásával és a betegségaktivitás markereinek javulásával függ össze.
Szívelégtelenség megtartott szisztolés funkcióval
Szívelégtelenségben szenvedő páciensek esetében egészen a közelmúltig elsősorban a csökkent szisztolés bal kamra funkciót, az alacsonyabb ejekciós frakciót kerestük (HFrEF), melyet többek között szívinfarktus utáni állapot, genetikai tényezők, toxikus ártalmak, infektív ágensek is okozhatnak.
Az egészségügyi szolgáltatók szakmai kártérítési felelőssége - Kártérítés az egészségügyben tanfolyam I.
A 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv eltérően szabályozza a szerződésszegéssel és a szerződésen kívül okozott károkért való felelősséget.
Rendszerhiba vagy személyes felelősség? - Kártérítés az egészségügyben tanfolyam II.
Amikor beteg lesz valaki, nem csak a betegségének van kiszolgáltatva, de az egészségügyi rendszernek is, amelynek a dolga lenne őt a lehető leggondosabban ellátni. A betegek ma nem érzik biztonságban magukat a magyar egészségügyi rendszerben. Bizonytalanok, nincsenek megfelelően tájékoztatva, nincs információjuk. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ezen a helyzeten változtassunk.
A hét képe
A hét képén vénás billentyű elégtelenség látható. - Forrás: Figure 1.
A terhesség alatti hosszú távú paracetamol használat károsíthatja a fiú magzatok termékenységét
Az Edinburgh Egyetem kutatói rágcsálómodellel folytatott vizsgálatuk során azt tapasztalták, hogy acetaminophen expozíció hatására a hereszövetekben csökken a tesztoszterontermelés.
Intraabdominális fertőzés rövidtávú antimikrobiális kezelésének kimenetelei
Az intraabdominális fertőzés sikeres kezelése sebészeti góc-kontrollt és antibiotikum terápiát igényel. Ám mivel az antimikrobiális kezelés megfelelő időtartama továbbra is tisztázatlan, a National Institutes of Health által finanszírozott STOP-IT tanulmány megvizsgálta a rövid és hosszabb távú antibiotikum terápia kimeneteleit.
Pitvarfibrilláció katéterablációs kezelése folyamatos NOAC terápia mellett, TEE vizsgálat mellőzésével – korai tapasztalatok
Azon betegeknél, akik legalább 4 hónapon keresztül új orális antikoaguláns (NOAC) kezelésben részesültek, úgy is alkalmazható a pitvarfibrilláció ablációs kezelése, hogy a kezelés teljes ideje alatt továbbra is megkapják az új orális antikoagulánsokat.
A migrénben szenvedő gyermekek számára nincs optimális kezelés
Egy új tanulmány eredménye szerint a migrénben szenvedő vagy migrénszerű tüneteket mutató gyermekek és kamaszok közel fele egyáltalán nem kap kezelést, és kevesebb, mint egyhatoduk részesül bizonyíték-alapú terápiában.