A Morton's neuroma
Morton's neuroma (egyéb elnevezések: Morton neuroma, Morton's metatarsalgia, Morton's neuralgia, plantaris neuroma, intermetatarsalis neuroma, és interdigitális neuroma) egy jóindulatú n. plantaris ideg környékén kialakuló fibrosis és idegi degeneráció, lényegében az idegsejt jóindulatú burjánzása.
Peyronie-betegség
A Peyronie-betegséget a pénisz barlangos testeiben formálódó szövethegesedés (plakk) okozza. A plakk kívülről nem látható, és a betegség súlyosságától függően a pénisz elhajlásához vezet, ami megnehezíti, és esetenként fájdalmassá teszi a szexuális interkurzust.
Kifizetődő-e egy háziorvosnak saját honlapot fenntartani? Kevés praxis sző virtuális hálót
Nem sok háziorvos működtet még saját honlapot, sokan szkeptikusak is azzal kapcsolatban, hogy a befektetésnek milyen megtérülésével lehet számolni. Vannak ugyanakkor, ahol aktívan építenek a páciensekkel való internetes kapcsolattartásra, s tapasztalataik szerint ezzel sok időt megtakarítanak úgy maguknak, mint a betegeiknek.
Időben lehetne kezelni az "özvegycsináló” artériát
A Harvardról csábította haza a Lendület program Maurovich-Horvat Pál kardiológust. Néhány éven belül szeretne kifejleszteni egy olyan módszert, amellyel még szívinfarktus előtt megtalálhatnák a legnagyobb veszélyben lévő embereket.
Új gyógyszervegyületek az endometriózis potenciális kezelésére
Az endometriózis a reproduktív korú nők közel 15%-át érinti az USA-ban, és milliónyi nőt világszerte. Az Illinois Egyetem kutatói nemrégiben a betegség kezelésére két új, ígéretes vegyületet mutattak be, melyek az endometriózis két fő okát, az ösztrogén jelátvitelt és a gyulladásos folyamatot célozzák. A kutatás eredményét a Science Translational Medicine orvosi szaklap közölte.
Az agitált unipoláris depresszió jelentősége az újabb kutatások tükrében (1. rész)
Az agitált depresszió nozológiája egyelőre nem teljesen tisztázott, egyesek szerint az unipoláris, mások szerint a bipoláris spektrum része, felmerült azonban, hogy egy kevert állapotot reprezentál. Hasonló volumenű ellentmondások keringenek az antidepresszívumok suicidium rizikót növelő potenciáljával kapcsolatban.
Magánpraxis alapítása I.
Egyre több orvos érzi annak fontosságát, hogy magánrendelést nyisson, de vajon melyik forma a legideálisabb, a legelőnyösebb az adott tevékenység végzéséhez? Ennek eldöntésében adhat segítséget cikkünk.
A periodontitis és a mérsékelt-súlyos psoriasis összefüggése
A BMC Oral Healt 2014 14. számában megjelent tanulmány célja a periodontitis és az alveoláris csontritkulás prevalenciájának összehasonlítása volt psoriasisban szenvedő betegek és random módon szelektált kontrollcsoport között.
A sztatinok javítják az erektilis diszfunkciót
Az Amerikai Kardiológus Kollégium tavaly rendezett éves értekezletén ismertetett tanulmány eredményei szerint a sztatinok klinikailag releváns mértékben javítják az erektilis diszfunkciót.
Ne becsüljük alá a fájdalmat!
A fájdalomcsillapítás szerepét általában mind az orvosok, mind a betegek, és sokszor a szülők is alábecsülik, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a fájdalom a megélt negatív élményen kívül nem kívánatos vegetatív hatásokkal is jár, megterhelve egész szervezetünket.
Mire figyeljünk magánrendelő választásakor?
Végre Magyarországon is eljutottunk a felismerésig, hogy bizonyos szempontból az egészségügyi szolgáltatások is ugyanolyan szolgáltatásnak számítanak, mint bármi más a piacon – melyben helye, fontos versenyteremtő ereje van a vállalkozásnak.
Az obezitas paradoxon újabb meglepetése: a szívelégtelenség előtti kövérség védelmet nyújt a betegség kialakulása után
Az obezitas paradoxon újabb meglepetéséről olvashatunk Atherosclerosis Risk in Communities-ARIC kohorsz analízisében, amelyben a szívelégtelenség kialakulását megelőző obezitas látszólag protektív szerepet tölt be, megbonyolítva az obezitas és a szívelégtelenség összetett kölcsönhatásáról szóló teóriákat. A tanulmányt a Journal of the American College of Cardiology online kiadása közölte.
Implantált stimulátor segíthet a gastrooesophagealis reflux enyhítésében
A cardia (alsó nyelőcső záróizom lower esophageal sphincter, LES) EndoStim rendszeren keresztüli elektromos stimulációja megkönnyebbülést hozhat a makacs gastrooesophagealis reflux betegségben (GERD) szenvedők számára.