A marihuánában rejlő terápiás lehetőség autoimmun betegek számára
A Dél–Karolina Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a marihuána fő összetevője a THC (tetrahydrocannabinol), előnyös lehet az autoimmun betegek kezelésében.
Új módszerrel javítható a szepszis túlélése
A szepszis, a szervezetnek a súlyos infekciókra adott válasza több áldozatot követel, mint az emlőtumor, a prosztatarák és az AIDS együtt. Átlagosan a diagnózisok 30%-a halállal végződik.
SERVIER kardiológiai app okostelefonokra
A Servier támogatásával 2014 októberétől Magyarországon is elérhetővé vált a Cardiological nevű, látványos animációkat tartalmazó applikáció mobil eszközökre, mely elsősorban betegedukációs és demonstrációs célokat szolgál.
Na de mitől merült le a telefonom ???
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy a Facebook kliense minden listán szerepel, de az viszont már érdekes, hogy a 9gag-é is. A Samsung számára lehet kínos, hogy az akkuzabálók közül az első kettő az a Samsung által gyárilag előretelepített szoftverek közé tartozik.
Tiszta sci-fi: elkészült az AGY-AGY interfész
A Washingtoni Egyetem tanulással és agykutatással foglalkozó kutatói közel egy éve már bemutatták a módszert, amely akkor még csak két ember között működött. A mostani kísérletet viszont már nagyobb csoport, hat ember (három pár) közreműködésével hajtották végre.
A gyerekszoba PVC padlója 10 év múlva asztmát okozhat
Nagyobb valószínűséggel alakul ki asztma azoknál a gyermekeknél, akiknek szobáját csecsemőkorukban PVC padlóval burkolták, mint azoknál, akiknek otthonában nem volt ilyen padlóburkolat.
81%-os a melanoma túlélés MK-3475 terápiával
Fázis 1 vizsgálatból származó Kaplan–Meier becslés szerint az MK-3475 (Merck) vizsgálati immunterápiával kezelt előrehaladott és inoperábilis melanoma betegek 1 éves teljes túlélési aránya eléri a 81%-ot.
Az Alzheimer-kór tüneti terápiájának neurokémiai háttere (4. rész)
Jelen cikkben a szerotoninerg rendszerre ható ágensek hatásait tekintjük át az Alzheimer-kór (későbbiekben AD) viselkedéses és kognitív tüneteinek kontextusában.
Az FDA Bizottság többsége a colorectalis rákszűrést támogatja
A Food and Drug Administration (FDA) 24 fős Medical Device Tanácsadó Testületének tagjai túlnyomórészt a komputertomográfiás colonográfia (CTC) használatát támogatták az 50-80 év közötti tünetmentes felnőttek körében a colorectális tumor szűrésére, mivel a jelenlegi bizonyítékok alapján a CTC előnyei felülmúlják a kockázatokat.
Az endorektális ballon helytelen pozicionálása veszélyezteti a prosztatarák sugárkezelésének sikerét
A Colorado Egyetem kutatóinak a Physics in Medicine and Biology szakmai folyóiratban publikált tanulmánya azt bizonyítja, hogy a prosztatarák precíziós sugárterápiája során gyakorta használt endorektális ballonok deformálják a prosztatát, és emiatt a terápiás célterület egyes részei a radiáción kívül esnek, vagy nem kapják meg a megfelelő dózist.
A nagy étrendi savterhelés növelheti a diabetes kockázatát
Egy új francia analízis szerint, a jellemzően magas fehérjebevitellel és kevés zöldségfogyasztással járó nagy étrendi savterhelés a nőknél 56%-kal növeli a 2-es típusú diabetes kockázatát az étrendi savterhelés alsó kvartilisába eső nőkhöz képest. A tanulmányt a Diabetologia online kiadása közölte.
Az orális rákbetegek szervezetében már a diagnózis előtt évekkel HPV antitestek mutathatók ki
A Journal of Clinical Oncology online kiadásában közölt új kutatás szerint azon betegek egyharmadánál, akiknél human papillomavírus 16 (HPV 16) - asszociált oropharyngealis rák alakult ki, már évekkel a diagnózis előtt kimutathatók a vírus antitestjei. A kutatók szerint az eredmény hozzájárulhat a szűrőeszközök fejlesztéséhez.
A sebfertőzések fajtái, megelőzésük és kezelésük
A különböző kórokozófajták specifikus szövetreakciót váltanak ki, melyek a fertőzés klinikai megjelenési formái közé sorolhatók.