Szakma

A pertussis veszély megelőzése terhességben: Anglia

Az Egyesült Királyságban 2024. január és május között 7599 laboratóriumilag igazolt szamárköhögéses esetet rögzítettek. Januárban 555-t, májusban ennek 5-szörösét, 2591-t. Ebben az évben 8 csecsemő halált jelentettek szamárköhögés következtében. 2023-ban mind összesen csak 858 szamárköhögéses eset fordult elő, ami 2024. első félévének 1/9-ed része.  

A szubklinikus hipertireózisra vonatkozó iránymutatások - egy igazán széleskörű ajánlás

A szubklinikus pajzsmirigybetegségek gyakran vita tárgyát képezik klinikai jelentőségüket, a diagnosztikai vizsgálatok célszerűségét, valamint a lehetséges kezelési eljárásokat illetően. Ez a szisztematikus áttekintés a szubklinikus hipertireózisra vonatkozó nemzetközi irányelvek eltéréseivel foglalkozik, a diagnosztikai vizsgálatokra, a kezelésre, valamint a megbetegedés nyomon követésére vonatkozó ajánlásokra összpontosítva.

2024.08.14. Belgyógyászat

Alacsony dózisú kortikoszteroidok súlyos légúti fertőzésben?

A súlyos légúti fertőzés, beleértve a COVID-19-et, a közösségben szerzett tüdőgyulladást, az influenzát és a Pneumocystis-tüdőgyulladást, világszerte a felnőttek halálozásának egyik vezető oka. A kritikus állapotú betegek légúti fertőzései szeptikus sokkot, akut légzési distressz szindrómát vagy mindkettőt okozhatnak, ami 30-50% közötti halálozási aránnyal jár.

Nincs szignifikáns különbség a szájüregi mikrobiom diverzitásában az e-cigarettát használók és a nemdohányzók között

Az e-cigaretta orális mikrobiomra gyakorolt hatása nem teljesen ismert. Manas Dave, a University of Manchester tudósa és munkatársai, a Brit Fogászati Társaság a Nature szaklaphoz tartozó folyóiratában nemrég publikált keresztmetszeti összehasonlító vizsgálatukban a szájüregi mikrobiom összetételt vizsgálták az e-cigarettát használók és nemdohányzók esetében.

Az AGA klinikai aktualitásai: vashiány anaemia

Ezt a szakértői elemzést az AGA Intézet Klinikai Gyakorlatok Frissítésének Bizottsága (CPUC), valamint az AGA igazgatótanácsa rendelte el, hogy időbeli iránymutatást nyújtson egy, az AGA tagsága számára rendkívül fontos klinikai témában, és a CPUC belső szakértői értékelésén, valamint a Clinical Gastroenterology and Hepatology standard eljárásain keresztül külső szakértői értékelésen esett át.

2024.08.12. Háziorvostan

Felesleges az antibiotikum kezelés kötőhártya-gyulladás esetén?

A kötőhártya-gyulladásban szenvedő gyermekek több mint kétharmada kapott antibiotikumot az első ambuláns ellátást követő első napon; azonban a kontroll vizsgálatok és az újabb antibiotikumok szedése a kezeléstől függetlenül ritkák voltak, ami arra utal, hogy az antibiotikumok elmaradása nem feltétlenül vezet további egészségügyi ellátás igénybevételéhez.

2024.08.09. Egyéb

Az idősebb szklerózis multiplexben szenvedők ellátása

Az Egyesült Államokban a szklerózis multiplexben (SM) szenvedő betegek többsége most tölti be, illetve hamarosan átlépi az 55 éves kort, ez a jelenség pedig változást hoz a prioritásokban, ideértve az öregedéssel foglalkozó SM-központok létrehozását, valamint az erre a növekvő betegpopulációra irányuló klinikai kísérletek arányának növelését.

2024.08.08. Egyéb

A kognitív hanyatlás és a tau közötti összefüggések egy multikohort tanulmányban

Az önbevallás révén dokumentált kognitív hanyatlás az Alzheimer-kór (AD) korai, preklinikai stádiumban lévő megnyilvánulása a viselkedés terén, amelyről gyakran úgy gondolják, hogy megelőzi a vizsgálati partner által jelzett aggodalmakat. Korábbi felmérések keresztmetszeti összefüggéseket mutatnak a β-amyloid (Aβ) státusszal és az önbevalláson alapuló, illetve a vizsgálati partner által jelentett kognitív hanyatlással, de kevésbé ismertek ezek összefüggései a tau-lerakódással, különösen a preklinikai Alzheimer-kórban szenvedők körében.

2024.08.07. Pszichiátria

A rumináció szakirodalmi áttekintése

A ruminációt az étel ismételt visszaöklendezése jellemzi. A ruminációs szindróma a bél-agy kölcsönhatás rendellenessége, amelyet a római kritériumok alapján diagnosztizálnak, míg a ruminációs zavar a DSM-5 kritériumai alapján diagnosztizált táplálkozási és evészavar. Egy vizsgálat célja az volt, hogy meghatározza a rumináció globális prevalenciáját e kritériumok szerint minden korcsoportban.

A hyponatraemia súlyossága gyermekkorban

A gyermeksürgősségi osztályokat (PED) felkereső gyermekek enyhe hyponatraemiája a vazopresszor használat, kórházi felvétel, gyermek intenzív osztályra (PICU) történő bekerülés és a halálozás magasabb arányával jár. A fenti nemkívánatos események tovább fokozódnak  minél súlyosabb lesz a hyponatraemia.