Idén is kreditpontszerző tanfolyam bőrgyógyászoknak és plasztikai sebészeknek
Elindult akkreditált, a Bőrgyógyász Info szakmai folyóirat cikkeire épülő, távoktató tanfolyamunk, mely egészen 2013. június 30-ig tart. A cikkekhez kapcsolódó feleletválasztós tesztek helyes megválaszolása szükséges ahhoz, hogy a tanfolyam lezárását követően 12 kreditpontot írhassunk jóvá Önnek.
A prosztatarák hipofrakcionált sugárkezelése – kockázatok és potenciális előnyök a fiskális szemléletű konzervatív egészségügyi ellátórendszerben
A bőrdaganatok után az USA-ban a prosztatarák a második leggyakoribb daganat (évi 180 000 új beteg), s ezért jelentős költséget okoz az egészségügyi ellátórendszernek.
Az anya H1N1 elleni vakcinálása nem növeli a magzati mortalitás rizikóját
A New England Journal of Medicine online kiadásában megjelent norvég tanulmány szerint, az anya H1N1 elleni vakcinálása nem növeli a magzati mortalitás rizikóját, sőt az eredményekből úgy tűnik, némi védelmet nyújt a járvány alatti fokozott magzati mortalitással szemben.
Nem gyógyuló seb Ehlers–Danlos syndromában
A Bőrgyógyász Info 2012. novemberi számától folyamatosan közlésre kerülnek az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Bőrgyógyászati és Lymphoedema osztálya által 2012. november 9-én szervezett 24. Bőrgyógyászati Továbbképző Konferencián bemutatott érdekes klinikai esettanulmányok.
Megint folyik a gyerek orra: mit ad a gyermekgyógyász?
A felső légúti infekciók szezonális jellege miatt elsősorban az őszi-téli időszakban találkozhatunk a gyermek háziorvosi rendelőkben és a kórházi osztályokon hurutos, köhögő, nehezített orrlégzésű gyermekekkel. Mivel ezen fertőzések közösségben még inkább továbbadódnak, kezelésük sokszor nem jelent könnyű kihívást a gyermekorvosoknak.
Májelégtelenség hátterében álló ritka kórkép
65 éves nőbeteg esetét dolgoztuk fel, akinek anamnézisében 50 éve elszenvedett Hepatitis A fertőzés, cholecystectomia, hypertonia, myoma miatti hysterectomia szerepelt.
A digoxin növeli a halálozást pitvarfibrillációban
Az European Heart Journalban közölt egyik tanulmány alapján a digoxin, amit évszázadok óta használnak a szívbetegek kezelésére, megnövekedett halálozással jár pitvarfibrilláló betegeknél.
„A kullancsencephalitis kötelezően bejelentendő betegség” - Beszámoló a Nemzetközi Kullancsenkefalitisz Munkacsoport (ISW-TBE) 15. tudományos üléséről
Az International Scientific Working Group on Tick-Borne Encephalitis (ISW-TBE) 15. tudományos ülését az elmúlt évekhez hasonlóan Bécsben, a Schloss Wilhelminenberg patinás épületében rendezte 2013. január 31. és február 1. között. A konferencián 17 európai országból vettek részt.
A hasnyálmirigy mérete a diabetes előrejelzője lehet
Az 1-es típusú diabetesben szenvedő betegeknél és a betegség kialakulásával fenyegetett egyéneknél is gyakran megfigyelhető kisebb pancreas méret, így a pancreas mérete akár a diabetes potenciális biomarkerének is tekinthető – állítják amerikai kutatók a Journal of the American Medical Association-ban megjelent tanulmányukban.
Hogyan befolyásolja a kalóriarestrikciós diéta az élethosszt?
A Gladstone Institutes kutatói a közelmúltban azonosították azt a mechanizmust, mely által a szénhidrát- és kalóriaszegény, ún. ketogén diéta lelassítja az öregedési folyamatot.
Háziorvosi praxisba állandó helyettes
Terézvárosi praxisba állandó helyettes.
Skizofréniában a hallható hangok nagy gondot okoznak
Az University of California kutatói megállapították, hogy a skizofrén betegeknél a neurális feldolgozási folyamat zavara folytán az egyszerű hallható hangok az agy számos régióján keresztül diszfunkcionális információk kaszkádjává fejlődhetnek.
Pityriasis rosea (Gibert)
A pityriasis rosea gyakori, átmeneti, általában oligo-aszimptomatikus erupció. Leggyakrabban gyermekeknél és fiatal felnőtteknél fordul elő. Általában néhány héttel a bőrtünetek megjelenése előtt enyhe lefolyású felső légúti fertőzés zajlik le az érintettnél.