egészségügyi jog

A tanulmány központi kérdése, hogyan viszonyul a bizonyítékokon alapuló orvoslás (EBM) bizonyítékhierarchiája az orvosi műhiba büntetőjogi felelősségéhez Magyarországon. Az orvosokat jogilag kötelezi a lege artis elv betartása, vagyis a tudomány és etika szabályainak megfelelő gyógyítás. A dokumentum bemutatja e fogalom történeti gyökereit a római jogtól kezdve a modern, tudományos megalapozottságú orvosi szemléletig, hangsúlyozva, hogy a lege artis nem statikus, hanem az orvostudomány fejlődésével folyamatosan változó elv.

A modern egészségügyi ellátásban a nem orvosi végzettségű szakdolgozók – ápolók, mentőápolók, mentőtisztek, asszisztensek – szerepe kulcsfontosságú. Ők azok, akik a betegek mellett a legtöbb időt töltik, folyamatos megfigyelést, terápiás kivitelezést, gyors reakciót és érzelmi támogatást biztosítanak. A 2020–2025 közötti időszak jogszabályi változásai jelentősen kibővítették e szakemberek kompetenciáit, különösen az új, szintalapú szakdolgozói keretrendszer bevezetésével.

A tanulmány a sajtó-helyreigazítási jogintézményt elemzi, különös tekintettel az egészségügyi szolgáltatásokat érintő sajtóközlésekre. A szerző bemutatja a sajtó-helyreigazítás jogalapját, gyakorlati jelentőségét, valamint a bírósági joggyakorlatból kirajzolódó tanulságokat.

A tanulmány célja a foglalkozás-egészségügyi szabályozás alkotmányos és jogtörténeti fejlődésének bemutatása az 1949-es Alkotmánytól napjainkig. A szerző történeti ívben elemzi, hogyan vált a munkavédelem az állam egyik alapvető kötelezettségévé, miként fejlődött a jogrendszerben a foglalkozás-egészségügy fogalma, és hogyan alakultak át a munkavállalói egészségvédelmet garantáló intézmények.