háziorvostan

Hogyan javítható a glaucomás beteg együttműködése?

Az Archives of Ophthalmology online kiadásában publikált klinikai kísérlet eredményei szerint, a galucomás betegek körében folytatott telefonos intervenciós kísérlet mind az interaktív, mind a hagyományos kezelésben részesülő kontrollcsoportban javította a gyógyszerszedés iránti adherencia mértékét, a két csoport összehasonlításakor azonban a terápiahűség javulása közt nem volt szignifikáns különbség.
2012.08.02. Háziorvostan

A szülőket kisebb eséllyel betegíti meg a náthavírus

A náthavírusnak kitett szülők közül kevesebben betegszenek meg, mint nem gyerekes kortársaik közül, az összefüggés ráadásul független meglévő immunitásuktól. A meglepő eredményre amerikai kutatók jutottak, akik munkájukról a Psychosomatic Medicine című szakfolyóiratban számoltak be.
2012.07.04. Háziorvostan

Viselkedészavart okozhat a mobiltelefon

A Scientific Reports című folyóiratban megjelent beszámoló szerint a magzati korban elszenvedett ártalom, melyet a mobiltelefonok által kibocsátott elektromágneses sugárzás okoz, hatással lehet az agy fejlődésére és akár hiperaktivitást is okozhat.
2012.06.26. Háziorvostan

2011-es védőoltások - összefoglaló

A 2011. évre vonatkozó Védőoltási Módszertani Levélben előírt, jelentendő korcsoportok átoltottsága a folyamatos oltások tekintetében a fővárosban és 19 megyében meghaladta a 99%-ot. A 2011-ben végzett kampányoltások teljesítése az előző évhez hasonlóan alakult.
2012.06.12. Háziorvostan

A kalciumpótlás árthat a szívnek

A csontsűrűség csökkenése miatt nagyon sok idős ember kalciumpótló terápiában részesül, azonban egy új tanulmány eredményei szerint a kalciumpótlás szignifikánsan növelheti a szívroham rizikóját.
2012.06.10. Háziorvostan

Megoldódott a vesekő rejtélye

A St. Louisi Washington Egyetem kutatói végre rájöttek, mi okozza, hogy egyesek hajlamosak a vesekőre, míg mások nem. A felfedezésük segítséget nyújthat új kezelési módszerek kifejlesztéséhez és vesekőre való hajlamot vizsgáló teszt elkészítéséhez is.
2012.05.24. Háziorvostan

Vaszkuláris demencia

A vaszkuláris demencia az Alzheimer-demenciától nehezen elkülöníthető, gyakori, hogy együttesen fordulnak elő, ami a diagnosztikát, kezelést jelentősen megnehezítheti.
2012.05.22. Háziorvostan

Röviden a preeclampsiáról - emlékezetfrissítő

Jelen esetismertetés jó példa arra, hogy az esetleges preeclampsia kapcsán mennyire fontos a különböző szakmák együttműködése, az orvoscsoportok közös felelősségvállalása. Egy konkrét esetbemutatás kapcsán a szerző rövid összegzést nyújt a preeclamsiáról való fontos tudnivalókról.
2012.05.19. Háziorvostan

Új ajánlások az epizodikus migrén prevenciójára

Az American Academy of Neurology (AAN) és az American Headache Society a Neurology áprilisi kiadásában hozta nyilvánosságra az epizodikus migrén preventív terápiájára vonatkozó új ajánlásait, melyben vényköteles gyógyszerek, illetve recept nélkül kapható (OTC) nem-szteroid gyulladásgátlók (NSAID), és gyógynövénykészítmények hatékonyságát minősítette.
2012.05.13. Háziorvostan

Érdekességek a C-vitaminról

A C-vitamin, más néven aszkorbinsav, feltételezhetően a laikusok által is leginkább ismert vitamin. Felfedezésének története kalandos, hiánybetegségének szakirodalma széleskörű. Napjainkban a C-vitaminnal kapcsolatban a legtöbbeket foglalkoztató kérdés viszont az, hogy mennyi a szükséges és elégséges napi dózis.
2012.05.09. Háziorvostan