háziorvostan
Nyákoldókkal a köhögés ellen
A köhögés a szervezet védekező reflexe, elsődleges célja a légutak megtisztítása, a nyák felszínre hozása, kiköhögése. Segítségével idegen testtől, kóros váladéktól szabadulnak meg a légutak. Ezért produktív köhögés esetében nem ajánlott a köhögést köhögéscsillapítóval elfojtani, épp ellenkezőleg, segítsük elő azt nyákoldókkal, hogy a légutak és tüdő minél előbb szabaduljon meg az oda nem illő anyagoktól és nyákoktól.
Kisebb tű, kevesebb tiltakozás? - Dr. Moldován Antal, vésztői háziorvos tapasztalatai
A 2010-2011-es szezon elején új influenza elleni védőoltásra hívta fel a figyelmem egy brosúra. Ez a védőoltás egy rég’ ismert úton, azonban új, mikrotűs technológiával juttatja be az oltóanyagot a páciensek szervezetébe. Így olyan betegeimhez is eljuthatok, akiket eddig a tűtől való félelmük tartott vissza az oltás elfogadásától.
Évente több tízmilliárdos veszteséget okoznak a magyar gazdaságnak a megbetegedések
A magyar lakosság döntő része még mindig egy évente felbukkanó, kikerülhetetlen rossznak tartja az influenzát, és nem oltatja be magát a betegség ellen. Pedig a járvány évről évre több tízmilliárd forintos kárt okoz a nemzetgazdaságnak, amely minimális költség és odafigyelés mellett töredékére csökkenthető lenne.
A pikkelysömör és a szív- és érrendszeri rizikófaktorok közötti összefüggés
Megdöbbentően magas a kardiovaszkuláris rizikófaktorok prevalenciája pikkelysömörös betegeknél.
A fájdalom a testünk béklyója
Világméretű problémával állunk szemben! Szinte nincs olyan ember a földön, aki ne érzett volna hosszabb vagy rövidebb ideig fájdalmat legalább egyszer az életében; de mik lehetnek a kiváltó okai ennek a felettébb komplex jelenségnek, melyet az egyén érzelmi állapota és tapasztalatai is befolyásolnak?
A normálflóra zavarából eredő hasfájások gyermekkorban
A gyermekkorban jelentkező hasfájásnak számtalan oka lehet.
Probiotikumok a gyermekgyógyászatban
A gyermekközösségekben ősszel erősen megszaporodik az infekciók száma. A legkülönbözőbb légúti vagy bőr-lágyrész fertőzések esetén gyakran alkalmazott antibiotikumok a normál flóra baktériumait is elpusztíthatják.
Székrekedés ellen: Stadalax
A praxisban mindennapos probléma, hogy a székrekedéses panaszokkal jelentkező betegek problémáját orvosoljuk. A székrekedés tünet, melynek hátterében számtalan különböző ok állhat. Leggyakrabban az átmeneti, funkcionális obstipáció megoldása szükséges az alapellátásban.
Az antibiotikumok és a probiotikumok
Az antibiotikumok alkalmazása világszerte sokszor túlzott és nem mindig meggondolt.
A stressz és a probiotikumok
A mindennapokban számos stresszforrással kell számolni. A túlzott stressz nemcsak a lelket, de a testet is károsíthatja.
Fertőzések és probiotikumok
A gyomor-bél nyálkahártya a legnagyobb felület a test és a külvilág között, fertőző betegségei igen gyakoriak.
A probiotikumok élettani hatásai
A Lactiv egy komplex családi probiotikum, mely fertőzés, stressz, antibiotikumos kezelés esetén segíthet a bélflóra és így a jó közérzet helyreállításában. Nemcsak a jótékony bélbaktériumokat pótolja, hanem többféle B-vitamint is tartalmaz (kivéve a Lactiv Baby), hogy a szervezet addig is elegendő vitaminhoz jusson, amíg helyreáll bélflóra egyensúlya.
A laptophasználat és a férfi meddőség
A híradástechnika az egyik leggyorsabban fejlődő tudományág, egyre korszerűbb eszközök kerülnek forgalomba, főleg a jómódú fiatalok körében számít fontosnak, hogy ezen a téren is naprakészen kövesse a trendeket. Értelemszerűen a frissen piacra került eszközök emberi szervezetre gyakorolt hatását nem ismerjük igazán, egészségkárosító hatásuk sokszor évek múlva igazolódnak. Nemrégiben beszámoltunk a mobiltelefon egyik bizonyított káros hatásáról, nézzük korunk másik igen elterjedt technikai vívmányának, a laptopnak egyik káros andrológiai hatását.