kommunikáció
Kinek a felelőssége, ha a beteg megeszi a kúpot?
Az egészségügyben a munkatársak kommunikációja kiemelkedő jelentőségű a betegellátás sikeressége szempontjából. A téma évek óta foglalkoztatja a szakmát és a tudományos világot is, számos kutatás, cikk, tájékoztató anyag és „kisokos” készült, az egészségügyben dolgozóknak és a betegeknek egyaránt. Mégis, ha vannak is előre mutató lepések, az egészségügyi ellátás során tapasztalt kommunikációt továbbra is számos kritika éri. A páciensek panaszkodnak a hangnemre, a stílusra, a latin „halandzsára”, a türelmetlenségre, az orvosok, asszisztensek pedig az agresszív, pökhendi, fenyegetőző, a saját panaszát elmondani nem tudó, vagy éppen kész öndiagnózissal érkező betegre. A két fél eltérő elvárásai már önmagukban is feszültséghez vezethetnek, ami nehezíti a kommunikációt és így végsősoron az ellátás sikerét. Cikkünk csaknem 300 egészségügyi dolgozónak tartott kommunikációs tréning tapasztalatait és tanulságait foglalja össze, bízva abban, hogy új információkkal szolgál a probléma mélyebb feltárásához, megértéséhez és eszközt adhat a további fejlesztésekhez.
Az egészségügyi szakemberek kommunikációs szerepvállalásától a büntetőjogig
A tanulmány a fertőző betegségek globális terjedésének és a dezinformáció összefonódó problémáját vizsgálja, különös tekintettel a COVID–19 világjárvány tapasztalataira és a rémhírterjesztés büntetőjogi megítélésére. A szerzők rámutatnak, hogy a modern társadalmak nemcsak egészségügyi szempontból sérülékenyek, hanem az információs térben is, ahol az álhírek, az áltudományos nézetek és az összeesküvés-elméletek gyorsan és tömegesen képesek terjedni. A fokozódó emberi mobilitás, valamint a digitális kommunikációs csatornák elterjedése olyan környezetet hozott létre, amelyben a járványok és a velük kapcsolatos félrevezető információk egyaránt határok nélkül terjedhetnek.
A bonobók az emberekhez hasonló módon alkotnak mondatokat
Az állatok kommunikációját leginkább véletlenszerű hangok halmazának tartják, amelyben csak ritkán fordul elő kompozicionalitás. Azonban egy új tanulmány, amely nemrég jelent meg a Science folyóiratban, másképp vélekedik erről.
Különleges rendszer működött az üzenetek küldésére a magyar paraszti kultúrában
Több mint száz évvel a digitális eszközök berobbanása előtt, a magyar parasztok profi rendszert építettek ki a kommunikációra.
Ilyen stílusban kommunikál a világhálón egy depresszióval küzdő ember
Ha valaki depresszióval küzd, az nem könnyen észrevehető, sőt legtöbbször már sajnos elég későn derül ki. Nem véletlen hívják "néma betegségnek".
Így beszélnek a magas érzelmi intelligenciájú emberek
Egy volt FBI-ügynök szerint elárulta a magas érzelmi intelligenciájú emberek három fő taktikáját, amiket ő is bevetett a túsztárgyalások során.