Gesztust gyakorló doktorok
A legtöbb helyen átmeneti egyezség született az orvosok és a munkáltatók között az önként vállalt túlmunka ügyében, a betegeket változatlanul ellátják az ügyeletek alatt is – reagált a Népszava tegnapi írására a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke. Bélteczki János ezzel cáfolta, hogy napokon belül összeomolhat az ügyeleti rendszer, ha a doktorok nem vállalnak önkéntes szolgálatot.
Ebolát fékeztek meg rákellenes gyógyszerekkel
A leukémiás betegek kezelésében alkalmazott egyes szerek megállítják az Ebola-vírus szaporodását is, ezzel időt adnak a szervezetnek, hogy átvegye az ellenőrzést a fertőzés felett, még mielőtt az visszafordíthatatlanná, így akár halálossá válna – közölték amerikai kutatók.
Stop a dizájner drogoknak
A kormány elfogadta a kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal, az új pszichoaktív anyagokkal végezhető tevékenységekről, valamint ezen anyagok jegyzékre vételéről és jegyzékeinek módosításáról szóló rendeletet.
Nyomul az informatika az egészségügyben
Egészségügyi megoldást dobott piacra például az SAP, az IBM pedig egész napos konferencián mutatta be, hogyan váltaná le az elavult kartotékrendszereket a kórházakban.
Zacher Gábor: tavaly több mint 2000-en kerültek a Péterfy kórházba drogtúladagolás miatt
Több mint 2000-en kerültek Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára tavaly drogtúladagolás miatt, ez eddig a legmagasabb szám - mondta Zacher Gábor toxikológus csütörtökön Budapesten "A kábítószer bűnözés elleni küzdelem rendészeti és egészségügyi aspektusai" címmel tartott konferencián.
DK: botrányos, hogy háromezer oldalnyi egészségügyi jogszabály-módosítás lépett hatályba egy nap alatt
A Demokratikus Koalíció (DK) botrányosnak tartja, hogy a keddi Magyar Közlönyben több mint háromezer oldalnyi egészségügyi tárgyú jogszabály jelent meg és még aznap hatályba is lépett.
Tartós memóriazavart okozhat a mellrák elleni kemoterápia
Súlyos és évtizedeken át tartó memóriazavart okozhat a mellrák legyőzésére használt kemoterápia-forma - állítják kutatók, akik sajátos nevet is találtak a problémára: a 'kemo agy' lassabban dolgozik és rosszabbul emlékezik egészséges társainál.
A koleszterincsökkentő gyógyszerek segítenek a depresszión is?
Kisebb a depresszió kialakulásának a kockázata azoknál a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknél, akik sztatint szednek koleszterinszintjük csökkentésére, mint azoknál, akik nem szednek ilyen típusú gyógyszert - vált ismertté egy amerikai tanulmányból.
Orvosképzés külföldön: Bécs vagy Marosvásárhely?
Ausztriában augusztusig lehet jelentkezni orvosképzésre, amennyiben valaki kimarad a magyar egyetemekről, még mehet Bécsbe tanulni. Semmi sem lehetetlen, de nagyon nehéz bent maradni - mondja az egyik kint tanuló magyar lány. Marosvásárhelyen a tervek szerint hamarosan megalakulhat az orvosi egyetem magyar tagozata, amelyre égető szükség van, jelenleg ugyanis a hallgatók fele magyar.
Idén is díjaznák a legjobb gyógyszerészeket
Az elmúlt években megváltozott a gyógyszerész szakma fő feladata, a gyógyszerközpontúságot a betegcentrikusság váltotta fel, éppen ezért az „Év gyógyszerésze” cím középpontjában is a gyógyszerészi gondozás áll – mondta Mikola Bálint a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke, az idei „Év Gyógyszerésze” pályázat meghirdetésének bejelentésén.
Légszomjkampányt szervezett a Tüdőér Egylet
Légszomjkampány címmel szervezett programot a ritka betegségek világnapján a Tüdőér Egylet a budapesti Vörösmarty téren a súlyos tüdőbetegség, a pulmonális hipertónia ismertségének növelése érdekében.
Betegszállítók: Csongrád megyében tartalékautók üzembe állításával biztosítják a betegszállítást
A Magyar Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) közlése szerint Csongrád megyében a többi helyi betegszállító cég tartalékautóinak üzembeállításával oldják meg a betegek fuvarozását, miután az egyik szegedi betegszállító cég jelezte, hogy márciustól nem vállal több munkát. Az MBOE az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a betegszállítás zavartalan fenntartására ez nem jelent tartós megoldást.
A méhnyakrák megelőzéséért indított kampányt az egészségügyi államtitkárság
A méhnyakrák megelőzéséért indította el újabb népegészségügyi kampányát az egészségügyi államtitkárság szerdán.