Med. et Jur.
Egészségesebb menza
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben 2014. január 1-jével a folyamatban lévő EU-s engedélyezési eljárás miatt nem lépett hatályba az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi Államtitkársága által előkészített, a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelettervezet.
Megnyugtatták az orvosokat: nem lesz bajuk, ha elfogadják a hálapénzt
A minisztérium megnyugtatta a kórházszövetség elnökét: a jövőben sem lesz következménye, ha elfogadják a pénzes borítékot – írja a keddi Népszabadság.
A szociális ágazatban dolgozók javaslatairól tárgyaltak az Emmiben
A szociális ágazatban dolgozók javaslatairól, a területet érintő eddigi kormányzati intézkedésekről tárgyaltak a kormányzat, valamint a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) sztrájkbizottságának képviselői az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi).
Egy daganatos kislány halála miatt emeltek vádat két orvos és egy ápoló ellen
Egy daganatos kislány halála miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség két orvos és egy ápoló ellen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Cégalapítás, cégeljárás szabályai Magánpraxis - vállalkozási ismeretek orvosoknak
2008. július 1-jétől a cégbejegyzésre (változásbejegyzésre) irányuló kérelmet a cég székhelye szerint illetékes cégbíróság részére a cégformának megfelelő, a jogi képviselő által aláírt elektronikus nyomtatványon kell - a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló (továbbiakban Ctv.) törvényben meghatározott módon és a mellékletekkel együtt - előterjeszteni.
Melyiket válasszam? - Gazdasági társaságok Magánpraxis - vállalkozási ismeretek orvosoknak
Egyre több orvos érzi annak fontosságát, hogy magánrendelést nyisson, de vajon melyik forma a legideálisabb, a legelőnyösebb az adott tevékenység végzéséhez? Ennek eldöntésében adhat segítséget cikkünk.
Élet, mint kártérítési alap
Az egészségügyi szolgáltató felelősségének speciális problémája az az eset, amikor a kötelezettségszegés vagy mulasztás eredményeképpen új élet születik. A wrongful life néven ismert esetek talán az egyik legnagyobb morális kérdést teszik fel, amikor arra keresik a választ, hogy a „műhiba” következtében fogyatékkal született gyermek saját jogán igényt tarthat-e kártérítésre.
PIP-mellimplantátum - Négy évet kapott első fokon a cégalapító
Négy év börtönbüntetésre ítélte kedden Jean-Claude Mast, a 2010-ben világméretű botrányt okozó PIP-mellimplantátumot gyártó francia cég alapítóját első fokon a dél-franciaországi Marseille büntetőbírósága.
Az USÁ-ban a fogamzásgátlás az egészségbiztosítási rendszer része lehet
Az amerikai egészségügyi reform, ahogyan azt emlegetik „Obamacare” törvénye a munkavállalók fogamzásgátlását a munkáltatókkal fizettetné meg. Az ügy az amerikai Legfelsőbb Bíróság elé került.
Közalkalmazotti nyugdíjkorhatár
Kötelező-e közalkalmazott szakorvosként nyugdíjba menni, ha a 70. életévét betölti az illető, vagy ő is mentességet kap, mint az alkotmánybírák? Erről én nem találok jogszabályt.
Felelősségbiztosítás
78 éves vagyok rendelőintézetben szerződéssel vagyok alkalmazva, 4x hetente 6 órát dolgozom, mint reumatológus. Felvetődött a kérdés: nekem kell felelősségbiztosítást kötni, vagy az intézet biztosítása rám is vonatkozik? Az igazgató azt üzente nekem kell meg kötni a biztosítást, mert ők ugyan kifizetik az esetleges kárt, de rajtam beperlik. Van aki szerint ez nem igy van, mert legfeljebb a biztosító perelhetne.
Gyógyításra vár az orvos-beteg jog kérdése Magyarországon
Az orvos-betegjogi kérdések előfordulása rendszeres, viszont sok szempontból nagyon eltérően gondolkodik az orvos és betege az egészségügyi jogi kérdésekkel kapcsolatban.
Hálapénz: nem egyértelmű a jogi megítélése
Amíg nem sikerül kivezetni a hálapénz intézményét a hazai egészségügyből, addig el kellene kerülni a kriminalizálást – nyilatkozta portálunknak dr. Kovácsy Zsombor ügyvéd, egészségügyi szakjogász.