Szakma

A hipertrigliceridémia a mindennapi gyakorlatban gyakran előforduló anyagcsere-eltérés, amelynek kezelése kihívást jelenthet a kezelőorvos számára. A szekunder okok kezelése vagy eliminációja mellett, illetve az életmódterápia (pl. diéta, testmozgás, súlycsökkentés) nem megfelelő hatékonysága esetén gyógyszeres kezelésre van szükség.

A megőrzött ejekciós frakciójú szívelégtelenség (HFpEF) egy szisztémás betegség, amiben az anyagcsere-komorbiditások – az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és a krónikus vesebetegség (CKD) – együttesen szisztémás gyulladást, endoteliális diszfunkciót és szívizom-fibrózist idéznek elő. A mikrovaszkuláris diszfunkció fontos összekötő láncszemet jelent ezek között a szívben, illetve az azon kívül fellépő komorbiditások és rendellenességek között, bár a HFpEF kialakulásában betöltött ok-okozati szerepe még nem teljesen tisztázott.

A regionális citrát-antikoaguláció (RCA) az előnyben részesített antikoagulációs stratégia a folyamatos vesepótló kezelésben (CRRT) részesülő számos beteg esetében. A biztonságos alkalmazáshoz olyan összehangolt kezelési tervre van szükség, amely integrálja a citrát adagolását, a citrát eltávolítását az extrakorporális körből, az egyénre szabott kalcium-pótlást, a CRRT folyadék összetételét és a strukturált biokémiai monitorozást. Ez az áttekintés összefoglalja az RCA előírására, monitorozására és adagjának módosítására vonatkozó gyakorlati megközelítéseket, hangsúlyt fektetve a citrát kinetika, a kalcium-homeosztázis, a károsodott citrát-anyagcsere, a metabolikus szövődmények és a rendszeralapú biztonság terén elért legújabb eredményekre.

Az 1990-ben megrendezett első Baveno konszenzus konferencia óta az ötévente sorra kerülő konferenciák átalakították a cirrózis és a portális hipertónia területét: a hangsúly a varixokból származó vérzésről átkerült egy patofiziológiai alapú keretrendszerre, ami a kockázati rétegzésre, a klinikailag jelentős portális hipertóniára (CSPH) és a dekompenzáció megelőzésére összpontosít.

Azoknál a gyermekeknél illetve serdülőknél, akik életük első két évében súlyos bronchiolitis miatt kerültek kórházba, és a fertőzést az RSV-B alcsoportja okozta, iskoláskorban nagyobb valószínűséggel fordult elő a beszédet korlátozó, súlyos zihálás és száraz éjszakai köhögés, mint azoknál, akiknél a bronchiolitist az RSV-A alcsoportja okozta. Az asztma aktuális gyakorisága és a tüdőfunkció ugyanakkor nem különbözött szignifikánsan a két csoport között.

Egy 2958 amerikai megyére kiterjedő keresztmetszeti vizsgálatban a behajtásra átadott egészségügyi tartozások nagyobb aránya összefüggést mutatott a késői stádiumú daganatok magasabb incidenciájával. A megyei szintű egészségügyi adósságteher minden 10 százalékpontos emelkedésével 100.000 személyévre vetítve 5,15-tel több késői stádiumú tüdőrákos eset járt együtt. Kisebb, de statisztikailag szignifikáns emelkedést figyeltek meg a vastagbél-, méhnyak-, vese- és vesemedence daganatok, a hólyagrák, a fej-nyaki daganatok, valamint a melanoma esetében is.

A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) új tanulmánya szerint 2024-ben világszerte mintegy 2,3 millió új daganatos megbetegedés – az összes új eset körülbelül 12%-a – volt fertőzéseknek tulajdonítható.

Egy több mint 3600 fő merevedési zavarral és 2-es típusú cukorbetegséggel élő férfi adatait elemző retrospektív kohorszvizsgálatban a foszfodiészteráz-5-gátlók (PDE5-gátlók) alkalmazása a proliferatív diabéteszes retinopátia – a betegség előrehaladott, látást veszélyeztető formája – alacsonyabb előfordulási gyakoriságával járt együtt 7 éves utánkövetés során. Az összesített diabéteszes retinopátia-kockázat csökkenésére utaló összefüggés azonban a többszörös összehasonlítások miatti statisztikai korrekció után már nem volt szignifikáns.

A krónikus vesebetegség (CKD) a lakosság több, mint 10 %-át érinti. A vesefunkció károsodása a beteg által alkalmazott gyógyszerek szervezetbeni sorsára is hatással van (1). Felvetődik a kérdés, hogy milyen antikoaguláns kezelés ajánlható vesebetegeknek.

Egy tanulmány szerint az átmeneti ischaemiás roham (TIA) a betegek csaknem ötödénél a demencia fokozott kockázatával jár. A rizikó a TIA-t követő első évben volt a legmagasabb, és még két évtizeddel később is emelkedett maradt. A TIA után a demencia hosszú távú kockázata hozzávetőlegesen 5 év elteltével megközelítette a stroke után megfigyelt kockázatot, miközben a demencia csaknem háromszor gyakrabban fordult elő, mint az újonnan kialakuló stroke.

A lítium továbbra is a pszichiátria egyik leghatékonyabb – és egyben leginkább félreértett – gyógyszere. Annak ellenére, hogy már évtizedek óta alkalmazzák a klinikai gyakorlatban, a terápiás vérszinttel, a toxicitással, az adagolással, a depresszióval, a súlygyarapodással és a kognitív hatásokkal kapcsolatos tévhitek a mai napig befolyásolják a gyógyszer alkalmazását.

A nikotinhasználatról és az ártalomcsökkentésről folyó szakmai viták látszólag gyakran az evidenciák értelmezéséről szólnak. A nézetkülönbségek egy része mélyebben gyökerezik: ugyanazokat az adatokat eltérően ítélhetjük meg attól függően, hogy a teljes nikotinabsztinenciát, a cigarettamentességet, a toxikus expozíció csökkenését vagy például az iniciáció megelőzését tekintjük elsődleges célnak. A nikotinszabályozás polarizált narratíváiról és a siker lehetséges újradefiniálásáról tartott előadást Robin Mermelstein májusban a Nicotine Summit US konferencián.

Nemzetközi lapszemle-összeállításunkat a vezető orvosi portálok anyagaiból válogattuk. A cikkeket teljes terjedelmükben angolul olvashatják.