Vashiány a felnőttek körében
Az abszolút vashiány, amit alacsony vasraktárként határoznak meg, vérszegénységgel vagy anélkül, világszerte körülbelül 2 milliárd embert, az Egyesült Államokban pedig a felnőttek 14%-át érinti. A vashiányos vérszegénység, amit az alacsony vasraktárak miatti alacsony hemoglobinszintként határoznak meg, világszerte körülbelül 1,2 milliárd embert érint, köztük 10 milliót az USA-ban.
A Kikuchi-Fujimoto-betegség: az átfogó klinikopatológiai jellemzők és a kiújulás kockázati tényezőinek vizsgálata
A Kikuchi-Fujimoto-betegség (KFD) egy olyan ritka betegség, amely jellemzően lázzal és nyaki nyirokcsomó megnagyobbodással jár. Keveset tudunk a kiújulással kapcsolatos kockázati tényezőkről és a klinikopatológiai jellemzőkkel való összefüggésekről.
Rövid kontra hosszú antibiotikum-kezelés a pyelonephritis és a komplikált húgyúti fertőzésekben?
A vizsgálatba olyan randomizált, kontrollált vizsgálatokat (RCT) vontak be, amelyekben olyan felnőttek vettek részt akik pyelonephritisben vagy komplikált (cUTI) húgyuti fertőzésben szenvedtek. Az elsődleges kimeneti eredmény a kezelés befejezését követő 7. napon elért klinikai siker volt. A vizsgálathoz a PubMed, a Cochrane Central Register of Controlled Trials és a Web of Science adatait használták fel a kezdetektől 2024. november 30-ig. Különböző kezelési időtartamokat néztek meg ugyanazon antibiotikum-osztályon vagy kezelési stratégián belül.
A telomerek hossza és a D3-vitamin valamint a tengeri ω-3 zsírsavak pótlása: egy 4 éves vizsgálat eredménye
Korlátozott számban, de készültek vizsgálatok arra vonatkozóan, hogy a D-vitamin vagy az omega-3 zsírsavak (n-3 FA-k) pótlása előnyös lehet-e a telomerek fenntartása szempontjából - a nagy, randomizált klinikai vizsgálatokból származó bizonyítékok azonban hiányoznak.
A disztónia meghatározása és osztályozása
A disztónia egy olyan mozgászavar elnevezése, amelynek változatos klinikai jellemzői és különböző etiológiái vannak.
Mely kezelések hatékonyak a neuropátiás fájdalom kezelésében?
Egy 313 vizsgálatot felölelő meta-analízis szerint a triciklikus antidepresszánsok (TCA-k), a serotonin- és noradrenalin-visszavétel-gátlók (SNRI-k) és az alfa-2-delta ligandumok szerény hatékonyságot nyújtanak a neuropátiás fájdalom kezelésére, és első vonalbeli kezelésként ajánlottak. Másodvonalbeli kezelésként 8%-os kapszaicin tapaszokat, kapszaicin krémet és 5%-os lidokain tapaszokat, harmadvonalbeli kezelésként pedig A-típusú botulinum toxint, ismétlődő transzkraniális mágneses stimulációt (rTMS) és opioidokat javasoltak.
A csecsemőkori kólika előrejelzője az atópiás betegségek kockázatának?
A csecsemőkori kólika, amit csillapíthatatlan sírás és nyilvánvaló hasi panaszok jellemeznek, az atópiás állapotok és a légzőszervi megbetegedések megnövekedett kockázatával hozható összefüggésbe gyermek- és serdülőkorban. A tanulmány Karen M. Switkowski, a Harvard Medical School és a bostoni Harvard Pilgrim Egészségügyi Intézet munkatársa tollából jelent meg 2025. április 23-án a The Journal of Pediatrics című folyóiratban.
Okozhat-e cukorbetegséget az alvászavar?
Az alvászavar gyakori jelenség az átlagpopulációban, egy 2013-as felmérés szerint a megkérdezettek 21%-a 6 óránál kevesebbet alszik hétköznapokon. Epidemiológiai vizsgálatok alapján az elégtelen alvás 2-es típusú cukorbetegségre, elhízásra és kardiovaszkuláris betegségekre hajlamosít.
Új gyógyszerek elhízás ellen: szükség van-e az izomtömeg megőrzését célzó megközelítésekre?
A tápanyag-stimulált hormonreceptorokat (NuSH) célzó gyógyszerek kifejlesztése drámai változást hozott a testtömeg-szabályozás terén, mivel ezek 10%, 20%, sőt 30%-os súlycsökkenést is el tudnak érni a betegek jelentős részénél. Emellett e készítmények betegségmoduláló tulajdonságai is meggyőzőek. Az indikációk közé tartozik a szív- és érrendszeri kockázat csökkentése, az obstruktív alvási apnoe, valamint a cukorbetegség kezelése, az újonnan felmerülő bizonyítékok pedig alátámasztják a szívelégtelenségre, illetve krónikus vesebetegségre gyakorolt kedvező hatást.
Füstmentes jövő: amikor a tiltás nem kívánt következménye válik annak fő eredményévé
Gyakori érv a hagyományos cigaretta alternatíváiként megjelent füstmentes nikotin- és dohánytermékekkel szemben, hogy a kiskorúak rászokását meg kell akadályozni. Ennek jelentősége vitathatatlan. Ugyanakkor ezen termékek szabályozási eljárásai túlnyomórészt a felnőtteket érintik, mivel a termékek kiskorúak számára legálisan nem hozzáférhetőek. Amennyiben igazolódik ezen alternatívák leszokástámogatásban és ártalomcsökkentésben játszott szerepe, akkor megfontolandó, hogy milyen mértékben érdemes a megjelenésüket szabályozni, tiltani. Márpedig az Egyesült Királyságban tapasztaltak alátámaszthatják ezt a megközelítést. Cikkünk két szakértő előadását szemlézi a legutóbbi brit E-Cigarette Summitról.
A stressz-hiperglikémia arány (SHR) és a súlyos betegségek közötti kapcsolat: egy szisztematikus áttekintés
A stressz által indukált hiperglikémia (SIH) az akut vagy krónikus stresszre adott fiziológiai válasz, amit a vércukorszint emelkedése határoz meg. Mind a cukorbetegeknél, mind a diabéteszben nem szenvedő embereknél előfordul; különösen az akut vagy súlyos megbetegedéssel küzdők esetében gyakori. A SIH kialakulását a katekolaminok, a kortizol és a gyulladásos mediátorok, például a citokinek közötti komplex kölcsönhatások jellemzik, amelyek a máj fokozott glükóztermeléséhez, illetve inzulinrezisztenciához vezetnek. Míg az enyhe vagy mérsékelt SIH védelmet nyújthat a stressz alatt, a tartós vagy túlzott hiperglikémia súlyosbíthatja a szervezet gyulladásait, illetve az oxidatív stresszt, hozzájárulva a kedvezőtlen kimenetelhez olyan állapotokban, mint az akut szívinfarktus, a szívelégtelenség vagy az agyi érrendszeri betegségek.
Az akut mezenterális iszkémia kezelése felnőtt betegeknél: szisztematikus áttekintés és metaanalízis
Az akut mezenterális iszkémia (AMIS) kezelésére vonatkozó útmutatás nagyrészt szakértői véleményeken és az AMIS különböző altípusait áttekintő, retrospektív tanulmányokon alapul. A klinikai gyakorlatban a kezelési stratégiát gyakran a beteg állapotának súlyossága alapján választják ki, miközben randomizált kontrollált vizsgálatok, vagy akár a különböző eljárásokat összehasonlító, kiigazított elemzések ritkán állnak rendelkezésre. A cikk célja az volt, hogy szisztematikus áttekintés és metaanalízis készüljön az egyes kezelési lehetőségek hatásairól, ha azokat a megbetegedés kiindulásakor tapasztalt súlyossághoz igazítják.
Az atópiás dermatitis jobban zavarja a serdülőket, mint a fiatalabb gyerekeket
A mérsékelt vagy súlyos atópiás dermatitis (AD) tünetei jobban zavarja a serdülőket, mint a fiatalabb korú gyermeket, állapította meg egy keresztmetszeti felmérés. A tanulmányt Lawrence F. Eichenfield, a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i Orvosi Iskolája és a San Diegó-i Rady Gyermekkórház munkatársa vezette, és április 20-án jelent meg online a Pediatric Dermatology című szaklapban.