Med. et Jur.

Pszichiátriai betegekre vonatkozó különleges szabályok - Orvos-beteg jog VIII.

A pszichiátriai betegeket ugyan azok a betegjogok illetik meg, mint más betegeket. Az állapotukból adódóan azonban sokkal nehezebben tudják jogaikat érvényesíteni. Ezért is emeli ki külön az egészségügyi törvény is, hogy A pszichiátriai beteg személyiségi jogait egészségügyi ellátása során - helyzetére való tekintettel - fokozott védelemben kell részesíteni.

2016.10.21. Med. et Jur.

A kiskorú egészségügyi ellátásával kapcsolatos döntések komplexitása - Orvos-beteg jog VII.

Az egészségügyi ellátást igénybe vevő vagy abban részesülő személy – azaz a beteg1 - számára az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) részletes jogokat és kötelezettségek állapít meg. Ebbe a körbe tartozik a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes kiskorú beteg egészségügyi ellátásával kapcsolatos döntések meghozatala is, melyek közül jelen cikk szerzője az egészségügyi ellátásba történő beleegyezés jogára fókuszál.

2016.10.19. Med. et Jur.

„Fogyatékos lét” – „nemlét”

Bemutatásra kerülő jogesetünk jól szemlélteti az egységes jogalkalmazás, bírói gyakorlat hiányát. Amikor ugyanazon jogkérdésben a Kúria döntései sem egyhangúak, mi várható egy alacsonyabb szintű bíróságtól, és az állampolgár mennyire érezheti jogbiztonságban magát? A kiszámítható jogértelmezés a jogbiztonság és a jogállam sajátossága.

2016.09.11. Med. et Jur.

A beteg önrendelkezési joga - a kezelés visszautasítása
Orvos-beteg jog VI.

Egy 14 éves kislány édesapja segítségével szökött meg a vakbélműtét elől. Ebben az esetben kiskorú, jogilag korlátozottan cselekvőképes gyermekről, van szó, aki önállóan nem dönthet ebben a kérdésben. Nyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben az édesapja támogatta a gyermeket döntésében és segített neki távozni a korházból.

2016.09.08. Med. et Jur.

Az orvosi titoktartás – a gyakorlat kihívásai

Az orvos-beteg kapcsolat sajátságos, semmihez nem hasonlítható viszony, mely döntően a kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapul. Az orvosnak a gyógyítás során biztonságot kell nyújtania a beteg számára, hiszen magas szintű, hatékony gyógyító munka nem létezik a beteg orvosba vetett bizalma nélkül.

2016.08.28. Med. et Jur.

A plasztikai sebészeti tevékenység áfakötelezettsége II.

2013-ig az volt a magyar adóhatóság általánosan ismert álláspontja, hogy a plasztikai sebészet áfaadómentes humán-egészségügyi tevékenység. Ezt bizonyítja – többek között – az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának 2008. március 20-án kelt tájékoztatása, mely szerint „az Áfatörvény alkalmazásában a plasztikai sebészet humán-egészségügyi tevékenységnek tekinthető.

2016.08.21. Med. et Jur.

Betegjogok - Orvos-beteg jog IV.

Magyarországon gyakran társasági beszélgetések témája is, de az orvosi várótermekben szinte mindennapos beszédtéma, hogy kit milyen sérelem ért, ha orvoshoz ment, ha egészségügyi ellátásra szorult. Szinte mindenkinek van története, (néha rémtörténete) arra, hogy nem az elvárásainak megfelelően történtek vele a dolgok a háziorvosnál, a szakrendelésen vagy a kórházban, klinikán. 2000. óta ezeket a vélt vagy valós sérelmeket az érintettek a betegjogi képviselőknek is elmondhatják és ezt évről évre egyre többen meg is teszik.

2016.08.11. Med. et Jur.