életstílus
Sokan halálra ülik magukat
Sokkal korábban fejezi be életét az, aki szabad idejében napi hat óránál többet tölt üldögéléssel, mint az, akik három óránál kevesebbet ül naponta. A remélhetőleg sokakat talpra állító tudományos eredményt az American Journal of Epidemiology közölte.
Értelmesebbek és kevésbé betegesek a sok halat fogyasztó gyermekek
A sok halat fogyasztó gyermekek értelmi képességei jobbak. Emellett pedig már azt is kimutatták, hogy azoknak a gyerekeknek, akik rendszeresen fogyasztanak halat, csökkent a megbetegedési hajlama - mondta Machay Tamás gyermekgyógyász.
A kabalák növelik a teljesítményt
A gondolat ereje határtalan, képes lényegesen javítani az ember teljesítményén - számolnak be kísérleti eredményeikről német kutatók. Azok a személyek, akik megtarthatták szerencsehozó kabalájukat, mérhetően jobb eredményt értek el a memória- és ügyességi tesztek során, mint akiktől előzetesen elvették azokat.
Michelangelo agytörzset és gerincvelőt rejtett el a Sixtus-kápolna freskójában
Michelangelo, a 16. század nagy művésze és anatómusa, a Sixtusi-kápolna mennyezetén agytörzset és gerincvelőt rejtett el az Istent ábrázoló festményben – állítják a Johns Hopkins Egyetem kutatói.
Mi alapján választ orvost a beteg?
Az egészségügyi szolgáltatók kiválasztásakor leginkább a szakértelmet tartják szem előtt a betegek, a környezet kulturáltsága és a megközelíthetőség a legkevésbé lényeges szempontok a döntésük során – derül ki a GKI-EKI Egészségügykutató Intézet által készített felmérésből.
Aki gyakran mosolyog, ritkábban kap infarktust
Sokat tanulmány született arról, hogy a depressziósok között több a szívbeteg, mint a jó kedélyű emberek csoportjában, arról azonban nem nagyon készült tudományos megfigyelés, hogy a vidám, kiegyensúlyozott személyiség véd-e a szívrohamtól. Kanadai kutatók erre vonatkozó vizsgálatának eredményeit az European Heart Journal közölte.
Hasznos praktikák orvosoknak - Így beszéljünk a beteggel!
Felmérések szerint 15-18 másodpercig hallgatja az orvos a beteget anélkül, hogy félbeszakítaná. A betegnek tehát fel kell készülnie, hogy ez alatt mondja el a problémáját – jó, ha összeírja a kérdéseit. A kommunikációt itt is tanítani kell.
Hét lépés az egészséges szívért
A diétától a testmozgáson át a koleszterinig az amerikai AHA egészségügyi szervezet a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának hét kulcstényezőjére hívta fel a nyilvánosság figyelmét.
A sörkóstolás szabályai
A sörfőzők szorgoskodását kevesebb látványos felhajtás kíséri, mint a borászokét. Sörértőkről különösen alig hallani.
Az urbánus életmód segíthette elő a tbc és leprával szembeni immunitás kialakulását
Egy brit kutatás tanúsága szerint a tbc- és leprafertőzés valószínűségét csökkentő génvariáció sokkal gyakoribb az olyan népesség körében, amely hosszú ideje urbánus településeken él.
A három legjobb étel öregedés ellen
Három étel más táplálékokhoz képest messze a legjobbnak bizonyult az öregedés elleni harcban; a Harvard Egyetem tudósai szerint e csodaszerek vissza is fordíthatják az idő előtt beindult káros folyamatokat. A kutatók a kérdéses ételeket széleskörűen tanulmányozva – korábbi vizsgálatok eredményeit is figyelembe véve – bizonyították, hogy valóban működhet a fiatalító hatás.
A pletykálás a pletykálónak is jót tehet
Egy brit tanulmány szerint némely szempontból előnyös lehet a pletykálás - legalábbis azoknak, akik a pletykákat mondják: pozitív dolgokat mondani másokról rövid ideig ugyan, de növelheti az önérzetüket.
Antibiotikum-tartalmú sört főztek az ókori núbiaiak
Antibiotikum-tartalmú sört főztek kétezer évvel ezelőtt a núbiaiak - derítették ki amerikai kutatók, akik vegyelemzéssel tetraciklint mutattak ki az ókori csontokban.