Óriási a COVID-19 halálozási arány csökkenésben a világon!
A COVID-19 okozta globális halálozások száma 2022. február óta csaknem 90%-kal csökkent - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője.
A köszvényt gyakran csak a sürgősségi osztályon kezelik?
Egy egyetemi egészségügyi rendszer sürgősségi osztályán (ED) akut köszvény miatt kezelt három betegből csak körülbelül egynek volt olyan utóvizsgálata, amely ezt az állapotot kezelte, jelentette Dr. Lesley Jackson, a Birminghami Alabama Egyetemről a köszvény, a hiperurikémia és a kristályokkal kapcsolatos betegségek hálózatának (G-CAN) éves kutatási szimpóziumán.
Akut gastroenteritises jellemzők az USA-ban
Az akut gasztroenteritisz (AGE) gyakori az USA-ban, évente átlagosan körülbelül egy eset jut egy főre - derül ki egy új epidemiológiai tanulmányból. A tanulmány becslése szerint 10 esetből 1 olyan ember által terjesztett vírusfertőzés, aki tünetmentesen üríti a vírusokat.
Új elemzés a szívizom- vagy szívburokgyulladás kockázatáról az mRNS COVID-19 vakcinázást követően
A közzétett kutatások átfogó áttekintése és metaanalízise megerősíti, hogy a fiatal felnőttek (≤40 év) esetében az mRNS COVID-19 vakcinázást követően enyhén megnövekedett a miokarditisz vagy perikarditisz kockázata. Egy tanulmány elemezte a magas kockázatot és igazolta a 40 év alatti felnőtteknél előforduló ritka mellékhatást.
Konzervatív kezelés vagy dialízis?
Egyes előrehaladott vesebetegségben szenvedő egyének számára a dialízis nem biztos, hogy az állapotuk optimális kezelési stratégiája, és ezek a betegek jobban járhatnak konzervatív, nem dialitikus kezeléssel, amely az életminőségre és a tünetek ellenőrzésére összpontosít.
A pitvarfibrilláció kérdései az alapellátásban
A Framingham Szív Tanulmány 50 évet elemzett a pitvarfibrillációban (PF) szenvedő betegek mortalitását vizsgálva és összehasonlítva a ritmuszavarral nem szenvedő populációval.
10 éves a vizsgálat, ami megváltoztatta a kismamák életét
Tíz évvel ezelőtt vehették először igénybe a kismamák a kockázatmentes, non-invazív magzati genetikai tesztet a fogantatáskor kialakuló genetikai rendellenességek kimutatására. 2012-ben még csak a Down-szindróma kimutatására volt alkalmas a prenatális genetikai teszt, ma már a vizsgálatok köre kiterjed a leggyakoribb kromoszóma-rendellenességekre és a magzat teljes kromoszóma-állományának vizsgálatára is.
Befolyásolta-e a COVID járvány a csecsemők agyának fejlődését?
Összességében jó híreket tartalmaz egy nagyszabású elemzés, amely azt vizsgálta, hogy az anya COVID-19 fertőzése vagy a világjárvány idején történő szülése befolyásolhatja-e a baba agyának fejlődését.
Stressz és szagprofil: a kutyák megérzik, ha stresszesek vagyunk
Az akut pszichológiai stresszreakcióval járó fiziológiai folyamatok olyan változásokat okoznak az emberi légzésben és verejtékben, amelyeket a kutyák 93,75%-os pontossággal képesek kimutatni egy új tanulmány szerint.
Visszatérő húgyúti fertőzések: a profilaxis kérdése
Az érintettek számára a visszatérő húgyúti fertőzések (UTI) néha stresszesek. Sok nő számára azonban már egy tájékoztató beszélgetés a kockázati tényezőkről és a viselkedési ajánlások átadása is nagy segítséget jelenthet. Az antibiotikum-profilaxis csak akkor jöhet szóba, ha minden nem antibiotikum terápiás lehetőség már kimerült.
Súlyos majomhimlő esetek a CDC jelentése alapján
A majomhimlő fertőzés lehet súlyos kimenetelű, beleértve az intenzív osztályos (ICU) kezelést és a halálozást, különösen előrehaladott HIV-vel vagy AIDS-el.
A delírium megelőzése idős, obstruktív alvási apnoés sebészeti betegeknél
Az obstruktív alvási apnoe (OSA) neurokognitív károsodással jár, ami a posztoperatív delírium ismert kockázati tényezője. Nem világos azonban, hogy az OSA növeli-e a posztoperatív delírium kockázatát, és hogy a kezelés védelmet nyújt-e.
Új eredmények: a dohányzással összefüggésbe hozható hospitalizáció alakulása a hevített dohánytechnológia megjelenése előtt és után
A füstmentes dohányhevítő rendszer (HTP) először 2014-ben Japánban vált elérhetővé a dohányzók számára. Jelenleg már a világ több, mint 50 országában kapható. 2020-ban az amerikai FDA „módosított kockázatú dohányterméknek” minősítette, és világszerte egyre többen vizsgálják az egészségre, illetve dohányzási szokásokra gyakorolt hatásait.